
Az "Örökké Haza" kezdete még egészen 2023 szeptemberére nyúlik vissza. Az MCC és a Design Terminál szervezett egy ötletinkubátor versenyt, melyre Kiss Teodóra és Égi Blanka is nevezett. Ekkor még az örökbefogadás felgyorsítása volt a projekt célja, mellyel a versenyt meg is nyerték. Azonban úgy gondolták egyetemi hallgatóként nem ezzel tudják a legjobbat tenni.
Ekkor szembesültek a kórházban hagyott csecsemők problémájával és ekkor jött egy indíttatás, hiszen egy újszülött életében az első hat hét illetve az első év nagyon meghatározó.
Prof. Dr. Orvos Hajnalka a szegedi klinika szülészeti és nőgyógyászati osztály vezetője rendkívül örült, mikor a programról hallott, elmondta:
Az önkéntesek egészségügyi képzésben részesülnek és ezt követően kezdik meg tevékenységüket a csecsemők mellett, akiknek énekelnek, mesélnek valamint később már tisztába is teszik őket és az etetésben is segítenek.
Ezzel egyfajta biztonságot nyújtanak ezeknek az újszülötteknek, ami a későbbi kötődés kialakulásában fontos, mikor örökbefogadásra illetőleg nevelőszülőhöz kerülnek.
Dr. Asztalos Kata a szegedi MCC képviselet-vezetője elmondta, hogy a szakmai keretet alapvetően az MCC Diák-projekt rendszere biztosítja. Az "Örökké Haza" egy olyan projekt amelybe a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói is becsatlakoztak, jelenleg 13 jólképzett önkéntes segít a szegedi klinikán a kórházban hagyott csecsemők gondozásában.
A programhoz kapcsolódóan az SZTE és az MCC közösen indított egy képzési kurzust. Ezen felül az MCC szakmai stábja is igyekszik minden segítséget megadni az önkénteseknek.
Kiss Teodóra az önkéntességről elmondta:
Kezdetben talán csak egy projektnek indult, de mára már sokkal többé vált.
Egyetemistaként is már missziójuknak tekintik, hogy segítsenek a legkisebbeknek, a legvédtelenebbeknek.
A programra nem csak az MCC diákjai, de az SZTE hallgatói is jelentkezhetnek, melynek a kurzusára jövő szeptemberben lehet majd jelentkezni az egyetemen bármely karról.
A teljes beszélgetés itt érhető el a videó 20. percétől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.