
Pataki Csaba olvasói levele.
Az, hogy milyen a támogatottsága Szegeden a Tisza pártnak, arra képeket tudok mutatni. Az aláírási standoknál még tömeget nem láttam, sem a Mars téren sem máshol.
Azt már meg sem kérdezem, hogy az piros autó milyen engedéllyel parkol a járdán....
Aztán itt volt Brüsszel Peti újabb szegedi fellépése. A Klauzál téri kajabálására talán ha ötszázan voltak kíváncsiak, erről is van fényképem.
Legyünk elégedettek, mert most legalább nem szidta a BYD-t, ami a város, a szegediek és az ország jövője, neki meg maximum annyi köze van hozzá, hogy amikor megköttetett a biznisz, még a fasorban sem volt, így nem tudott belepampogni.
Volt ennek a délutáni szegedi szeánsznak egy érdekes pillanata. A jobboldallal, a konzervatív értékekkel és a keresztény vallással szemben zsigeri gyűlöletet tápláló Garai Szakács László szinte sorfalat állt, vágyva Magyar Péter egy tekintetére, meg kézfogására. Sajnos ebből nem tudtam képet csinálni, de kimentettem azt a néhány pillanatot, ami ennek a kisembernek bearanyozta a mindennapját.
Ha én így néznék a nejemre, ahogy ő Magyar Péterre, mindennap pacalt főzne nekem, pedig a szagát is utálja.
Ő az új főni? Merült föl rögtön a kérdés bennem. Aztán kiderült, hogy miért volt fontos ott állnia az első sorban. A város nevét évek óta bitorló baloldali propagandát harsogó és az országos baloldali média kifizetőhelyként is működő weboldalon írt cikkében világossá vált.
Botka küldte oda őt, hogy lecsekkolja, mi van a Szabó Sanyival, az MSZP zászlóshajójával?! Nem biztos, hogy a városházán örültek annak amit hallottak. A derék szoci politikus ha elindul, a Tisza jobban mocskolja majd talán, mint a jobboldal jelöltjét.
Na persze Garai Szakács nem hazudtolta meg önmagát, igazi kisemberként gyorsan be is hódolt a Kicsinek, aki sérelmezte, hogy a Nemzet Hangjáról nem is kérdezte. Gyorsan jött is a kérdés a szinte senkit nem érdeklő Magyra Péteres aláírásgyűjtésből.
És hogy miben lehetünk biztosak? Ha Botka tartani akarja embereit az országos politikában, a városiban, és meg akarja tartani hatalmát akkor ezt le kell bizniszelje a baloldal új főnökével, és azért a szegediek fizetnek majd hatalmas árat.
Na meg abban is biztos vagyok, hogy a cikk után Garai Szakácsnak Magyar Péternél is lesz munkája, ott is nagy szükség van a bértollnokokra, akiket irányíthatnak.
Ez az írás egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját, a szerkesztőség véleményétől eltérő írásokat is közreadunk.
Van véleménye Önnek is témában? Várjuk levelét: szegedma@mediaworks.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.