
A baloldali aktivista megmutatja, miért dobták a Momentumot a politikai szemétdobra.
Új rangója van a SzegedMa oldalának. Lapunk az elmúlt hetekben többször is foglalkozott a Momentum helyi politikusainak és aktivistáinak kirohanásaival, amivel láthatóan kellemtelen helyzetbe hoztuk az új baloldal provokátorait.
Az évek óta politikai pályára készülő, de a Momentum által rendszeresen a második vonalba szorított Halász Noémiről legutóbb tegnap írtuk meg, hogy hazudozik. A baloldali aktivista ugyanis azt állította, hogy nem tudja sehol elérni a térség országgyűlési képviselőjét, Mihálffy Bélát. Azt állította, hogy Szeged és a Homokhátság országgyűlési képviselője rejtőzködik, nem áll szóba vele. Ennek ugyan ellentmond, hogy a képviselő az elmúlt tizenöt hónapban több, mint félezer, többségében nyilvános helyen jelent meg, ahol rendszeresen találkozott beszélgetett a választókkal, politikai hovatartozástól függetlenül. Megbizonyosodhatunk erről, ha csak Mihálffy Béla közösségi oldalát, vagy a helyi sajtót átlapozzuk.
Nem alacsonyodnánk le odáig, ahova Halász lealacsonyodott, és nem értekeznénk a képességeiről, de úgy tűnik könnyen felejt az újbaloldali aktivista.
Alig egy évvel ezelőtt kereste fel momentumos társaival Mihálffy Bélát a képviselői fogadóóráján. Akkor is sikerült megtalálnia, hogy a politikussal beszéljen. Aki a beszámolók szerint az aktivista stílusa ellenére barátságosan fogadta és megválaszolta kérdéseit.
Furcsa lehet szembesülnie azzal, hogy a megfelelő időben, megfelelő helyen Mihállfy Béla fogadta és válaszolt a kérdéseire.
Az utóbbi években Halász Noémi előszeretettel mutatkozott és készített közös fotót a Momentum vezető politikusaival. Az utóbbi egy évben ezekről a választók többsége mondott véleményt, amikor a politika szemétdombjára küldte őket, de voltak akikkel szemben a bíróság hozott elmarasztaló ítéletet. A baloldali aktivista látva ezt, mint egy elszabadult hajóágyú, lő mindenre és mindenfele. Szóval kapálózik a figyelemért.
Éppen erre emlékeztette Német Ferenc, a kormánypártok helyi önkormányzat képviselője, aki szerdai cikkünk alatt tette helyre Halász Noémit.
Halász Noémi hidat zár a mentősök előtt, a csekély , apadó táborát a fidesz irodához viszi, amit néha felgyújtanak, néha összemázolnak, néha megrongálnak a támogatói. Teszi ezt a Szegedi Tudományegyetem oktatójaként, egyetemi (állami) fizetésből. Szent-Györgyi Albert forog a sírjában. Az egyetemi hallgatóknak a kormányt szidja az óráin, miközben a kormányt vádolja, hogy beakarja vinni a politikát az egyetem falai közé. A teljes tevékenysége méltatlan a nagyhírű egyetemhez. De hát ilyen a jobboldal értelmezésében a demokrácia: itt most ezt is megteheti. Túlságosan fiatal és tapasztalatlan, hiszen nem emlékszik 2006 őszére, nem élt a 60-as, 70-es években, fogalma sincs 56-ról. De forradalmárnak képzeli magát. Nos meglátjuk, legalább magához hű e. A politikai túlélésért sok szélkakas indul el a Tisza Párt felé. Meglátjuk rövidesen, van tisztessége, vagy képes mindenkit elárulni.
A válasz nem késett és a szokásos cinikus, hisztis stílusban tagadni igyekszik a tagadhatatlant, személyeskedik és fenyeget. Ezen sorok íróját is szívesen perbe fogná, mert szerinte az a demokrácia, ha a neki nem tetsző mondatokért az újságírókat beperelhetik és a bíróság megbüntetheti őket. Láttunk már ilyet, a párttársai felmenői beszámolhatnának neki, hogy milyen világ volt is az. Perre azonban nem bíztatunk senkit, mert értelmetlen jogi viaskodás lenne, ráadásul minden leírt állításunkat bizonyítani tudjuk.
Az aktivista egyetlen dolgot felejt el, amikor vagdalkozó és fenyegető mondatait leírja: a vele nem egy oldalon politizálók, vagy véleményt formálók nem ellenségek, csupán ellenfelek.
Azt pedig csak halkan jegyezzük meg: a Momentum pont azért a tiszteletlen, vagdalkozó és provokatív politizálásért lett törpepárt, amit most ő is művel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.