Felkeltettem a propagandista érdeklődését

Fülöp László önkormányzati képviselő véleménycikke.

Nocsak-nocsak!? Felkeltettem Garai Szakács László érdeklődését. Persze, most mondhatnám, hogy jobban örültem volna, ha valamelyik nívósabb kolléga kóstolgat, de nekünk Szegeden ő jutott. Fülöp László, A Fidesz önkormányzati képviselőjének véleménycikke.

Őszintén sajnálom szegény embert, hiszen szombaton este annyira unatkozott a családja mellett, hogy elkezdett sértegetni a Facebookon, amit persze élvezek, mert inspirál. Nos, egyelőre finoman jelzem neki, hogy rossz úton jár, ha ebben a stílusban kommunikál velem. Az újságíróként eltöltött 20 évem során soha nem engedtem meg magamnak ezt a hangnemet.
Bár tudom, Öntől elvárni az Úriember viselkedést pusztán megalapozatlan óhaj.
Nem is szeretném itt részletezni a véderdő ügyét, hiszen, ahogyan a felszólalásomban is jeleztem, pusztán emlékeztetni szerettem volna a Tisztelt testületet arra, hogy anno, nem egyenlő mércével mértek. Ráadásul ez már a res iudicata kategóriába tartozik, ezért kár az egyébként is bepállott, nedves puskaporát a fegyverébe töltenie és rám pazarolnia, mert a végén még besül.
Tehát! A Facebook posztomban is jeleztem – és, ha képes lett volna értelmezni a soraimat, akkor feleslegesen nem riadt volna fel a vacsora asztaltól -, hogy nekünk azzal nincs bajunk, hogy rendbe teszik Szeged belvárosának utcáit és ehhez fákat kell kivágni, hiszen tudjuk: azok a frissen ültetett növények egyszer szép fákká cseperednek (lásd a Facebook posztom – de gondolom azt sem olvasta el figyelmesen).
Ezzel szemben azzal már van bajunk, hogy a Szent Gellért Fórum mögött elterülő véderdőnek, területnek a rendbetételét, fejlesztését pusztán politikai alapon akadályozták meg.
Bár Avramov András képviselőtársam szavait idézte, ám ezt sem volt képes rendesen értelmezni, hiszen ott volt elrejtve benne az én válaszom is: „…több mint négy hektár új erdő lesz Szeged körül…” – a hangsúly pedig a „LESZ” szócskán van. Ugyanis éppen ezt ígérte a Szeged-Csanádi Egyházmegye is: hogy LESZ véderdő! És bár ezen a területen iskolát és sportpályát is terveztek építeni – mi kérünk elnézést, hogy fejlesztjük a szegedi sportot és oktatást -, de emellett parkokat, új fákat telepítettek volna, sőt Szeged egy másik területén további véderdő telepítését is felajánlották.
Szóval, ahogyan ön fogalmazott: „…Mondanám, hogy ebből majd tanul, de nem fog…”
Ami pedig Botka László polgármester úr mondatait illeti: megkért bennünket arra – egyébként nagyon helyesen -, hogy hassunk oda, hogy takarítsák ki a véderdőt! De az Isten szerelmére, hát pont ez a fejlesztés lett volna a nagytakarítás. Ezt fúrta meg Szeged városának vezetősége. Érti már?
És végül lenne egy észrevételem arra a mondatára, amit unásig ismételgetett a közgyűlési tudósításában is, ami nyilván annak volt a következménye, hogy elfogyott a szókészlete: „Aki hatalomért és pénzért bármire képes, abban sosem szabad megbízni.” – Látja, ebben maximálisan egyetértek önnel! De várjon csak! Most jut eszembe: Szegeden a hatalom is és a pénz is az Önöké.
Igaza van! Soha nem fogunk Önben megbízni!