
Német Ferenc önkormányzati képviselő véleménycikke
A Momentum a megalakulása óta botrányt botrányra halmoz. A választók mára már ítéletet mondtak felettük, nem kérnek a botránypolitizálásból. Német Ferenc önkormányzati képviselő véleménycikke.
Néhány százan voltak a Szegedi tüntetésen, de a Budapesti megmozdulásaikon sem tudtak jelentős létszámot felmutatni. A választók többsége elfordult az EP-ből kiesett, mára már egy százalékosra zsugorodott párttól.
Most azért csináljak a balhét, mert a helyüket, az ezzel járó magyar forintokat és az EU-s guruló dollárjaikat féltik. Provokálnak, lázítanak, mert félnek, hogy nem tudnak megfelelni nyugati gazdáiknak, félnek, hogy végleg eltűnnek a politikai süllyesztőben.
Antidemokratikusnak mondják azt a magyar államot, amely ellen sokszor be nem jelentve immár naponta tüntetnek, ezzel akadályozva a többségi társadalom produktív rétegeinek mindennapi munkáját, életét. Jogaikra hivatkoznak, miközben másokat, a lakosság békés többségének jogait nem tartják tiszteletben, azt sokszor súlyosan megsértik. Nem tanultak az időközben jogerősen elitélt Fegyőrtöl, mi több, a tapasztalatlan fiatalokat most is megpróbálják megtéveszteni, magukkal rántani.
Szavaikban Szegeden békés demonstrációra hívnak, de más pártok irodáit rongálják, követőiket agresszióra biztatják. Mára oda jutottunk, hogy a Szegedről kikopott botránypolitikussal, Szabó Bálinttal közösen tüntet a Momentum vezetése.
Ebből is látható, hogy nem értékek, hanem érdekek mentén politizál a füstgyertyákkal, üvegekkel rendőrökre támadó Tiszavirág életű politikai csoportosulás.
Ezúton is kérem a Momentum még meglévő vezetőit, hogy hagyjanak fel a társadalom hergelésével, uszításával, fogadják el és alkalmazzák a demokratikus társadalmi normákat, tartsák tiszteletben a demokrácia írott és íratlan szabályait, tartsák tiszteletben a demokratikusan megválasztott népképviseletet!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.