Szeged

Vitaszínházi előadással ünneplik a színházi világnapot Szegeden

Vitaszínházi előadással ünneplik a színházi világnapot Szegeden

Az előadás nemcsak szórakoztat, de valódi gondolkodásra és párbeszédre is ösztönöz.

Böjthe Sándor
2025. március 23., vasárnap
Vitaszínházi előadással ünneplik a színházi világnapot Szegeden

Különleges színházi élménnyel várják a közönséget március 27-én, a színházi világnapon Szegeden: Fábián Péter Kenyértörés című darabjának bemutatójával köszöntik az ünnepet – jelentette be a Szegedi Nemzeti Színház.

 

A kortárs mű bemutatása nemcsak színházi esemény, hanem fontos küldetés is – hangsúlyozta Barnák László főigazgató. Mint mondta, a színházi világnap kiváló alkalom arra, hogy a színház teret adjon az új hangoknak, és aktuális társadalmi kérdésekről indítson párbeszédet a közönséggel.

A Kenyértörés című darab nemcsak időutazás, de gondolatébresztő előadás is: a nézők a görög-perzsa háborúk idejébe, a Krisztus előtti 5. századba repülnek vissza, és a történelem három ikonikus csatáját – Marathont, Thermopülét és Szalamiszt – is megidézi a cselekmény. A középpontban azonban nem a hősi eposzok, hanem egy kis hellén család mindennapi élete és döntései állnak, melyek a háború és a szolidaritás kérdését helyezik új megvilágításba.

Fábián Péter író-rendező különleges formát választott: az előadás vitaszínházi előadássá alakul, a cselekmény zárásához érve ugyanis a közönség is aktív szerepet kap. A nézők véleményt mondhatnak a történet dilemmáiról, állást foglalhatnak a karakterek döntései kapcsán, sőt, befolyásolhatják a darab befejezését is.

A Kenyértörés nem előzmények nélküli siker: 2023-ban a Színházi Kritikusok Céhe két kategóriában is jelölte – Legjobb független előadás és Legjobb ifjúsági előadás címeken.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.