
Sokat köszönhetnek a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak.
Új fejezet kezdődik a Dél-alföldi Régió koraszülött-ellátásában. Március elsejétől a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ és az e célra alapított Partiscum Koraszülött Mentő Alapítvány veszi át a koraszülöttmentést a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványtól - írj a Szegedi Tudományegyetem honlapja.
A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány immáron 30 éve szállítja a Dél-alföldi Régióból, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Mezőtúr térségéből az életveszélyben lévő újszülötteket és koraszülötteket a régió újszülötteket ellátó központjaiba a szegedi, kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba.
Az Alapítványt Pintér Sándor gyermekorvos, egyetemi professzor, a magyarországi koraszülöttmentés egyik kiemelkedő szereplője álmodta meg és hozta létre, aki áldozatos munkájával mindig a legkisebbek megmentésén dolgozott.
Elhivatottságának köszönhetően 2020-ig az Alapítvány a dél-magyarországi régióban több mint 25 000 csecsemő életét mentette meg. Az elismert orvos nemcsak az Alapítvány kuratóriumi elnökeként teremtette meg a koraszülöttmentés alapjait, de egészen 80 éves koráig mentőautón dolgozva vett részt az életmentő mnkában.
Ez a misszió, a legkisebb életek megmentéséért folytatott küzdelem, 2025. március elsejétől az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ égisze alatt folytatódik. Az Egyetem nagyobb szerepvállalása biztosíték arra, hogy a legkiszolgáltatottabb csecsemőket a legstabilabb háttérrel lehessen ellátni.
A neonatológiai osztályos ellátás és a mentési feladatok még összehangoltabbá válnak a közös munkaszervezésnek köszönhetően. Az Egyetem a koraszülött-ellátás szakorvosi és szakdolgozói képzésére is nagy hangsúlyt fektet, ezzel biztosítják a Régió szakember-ellátottságát.
A Dél-Alföld egész területén összesen három mentőautó látja el a koraszülöttmentést. Szegedről kettő, Gyuláról egy mentőautóval végzik a szolgálatot, egymással szoros együttműködésben. A Szegedi Tudományegyetem az ellátás megszervezése mellett a legmodernebb eszközöket is biztosítja. Ezek közül kiemelendő, a Dräger transzportinkubátor és a Stryker mentőhordágy. Ezek mellett a mentéshez szükséges legmodernebb orvostechnikai eszközök, lélegeztetőgépek, páciensmegfigyelő monitorok, infúziós pumpák, váladékszívók, vérgáz-analizáló készülékek, hordozható ultrahangok, önmelegítő matracok és a biztonságos szállítást nyújtó újszülött vákuumrögzítő rendszerek is rendelkezésre állnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.