
Az eseményre a 2022-es fődíjasát, Karikó Katalint is meghívták.
Idén már 36. alkalommal szervezett díjátadó gálát a Szegedért Alapítvány. Ezen az estén a Szegedi Nemzeti Színházban a város kiválóságait ismerték el, akik amellett, hogy szakmájuk kiváló művelői, nagyszerű emberek is.
A nyitányt Dóbisz Áron orgonaművész, Samodai Bence János trombitaművész és Szives Márton ütőhangszeres művész zenés programja adta, majd Kóbor György, a Szegedért Alapítvány soros elnöke mondott köszöntőt. A soros elnök arra emlékeztetett, hogy
az alapítványt 1989-ben jegyezték be azzal a céllal, hogy díjakkal ismerje el azokat, akik öregbítik Szeged hírnevét, illetve támogatásokkal segítsék a helyi szervezeteket.
Az elismerésre bárki tehet javaslatot. Eddig 105 kuratóriumi díjat és 35 fődíjat adtunk át
- sorolta, majd elárulta: idén 35 jelölés érkezett, közülük választották ki a díjazottakat.
A művészeti kuratórium Gregor József-díját Pataki András balettművész, a társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját Kállai Ákos drámapedagógus, a tudományos kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla-díját pedig Nagy Ferenc biológus kapta.
Az idei fődíjat, Lapis András szobrászművész alkotását Apró Ferenc helytörténész vehette át.
A díjátadó után a Szegedi Szimfonikus Zenekar 40 perc alatt a Föld körül című előadását láthatta a közönség. A zenészek Vivalditól a Kalinkán át a Star Wars-ig számtalan műfajt és az országokra jellemző, közismert dallamokat idéztek fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.