100 éve Szeged: Móra Ferenc fáradt szíve, pihenése és a tudás vágya

A kultúrpalota "csendjét" - azaz sok-sok éves zökkenőmentes működését -, amelyet oly sok évig betöltött Móra Ferenc alakja, akkor egy másfajta csend válttota fel: a hiánya. - számolt be 1925.03.07. napi számában a "Szeged" újság.

A városi múzeum igazgatója, a nagy mesélő és tudós, akinek tollából történelem és költészet egyaránt született, hosszú betegeskedés után végre megadta magát az orvosi intelmeknek, és szabadságra indult.

Nem volt könnyű az elmúlt tél az igazgató számára.

Influenza gyötörte, láz kísérte az 1924-1925-ös év telében minden lépését, s mégis, ahogyan csak ő tudott, a fájdalmat és kimerültséget félresöpörve, öt előadást is megtartott lázas állapotban. Nem az a fajta ember volt, aki megáll, ha a teste követeli – az elme és a lélek mindig tovább vitte. Akkor viszont, a polgármester engedélyével, hat hétre letette a tollat, bezárta az irodát, és útra kelt.

A Nap és a Tenger hívása

Úti célja először Baja volt, ahol a Dugonics Társaság ünnepén vett részt, majd délnek fordította tekintetét, az olasz tengerpartra, Rapallóba. Az "elnyavalyásodott test" napsütést és tengeri levegőt kívánt, a lélek pedig talán egy kis megállást, egy kis csöndet, ahol a gondolatok elcsitulhatnak, és az ember – akár csak néhány napig – nem tudós, nem író, nem múzeumigazgató, hanem egyszerű vándor volt az élet tengerpartján.

De a sors, ahogyan mindig, most is másképp akarta. 

Egy váratlan hír érte el őt – maga is a „Szeged” lapjából értesült róla, hogy a városi tanács tízmillió koronát szavazott meg számára tanulmányút céljára. A bejelentés nemcsak meglepte, hanem új irányt is adott a szabadságának.

A tudás vágyának súlya

– mondta tréfásan. De a döntés mögött érzett elismerés mégis megérintette. 

– tette hozzá szerényen, a maga derűs alázatával.

Az úti terv nem, de a program tehát megváltozott

A tengeri levegő mellett immár múzeumi levegő is keveredik majd napjaiba. Az olasz múzeumok igazgatóinak bizonyára volt okuk a fejüket vakarni, ha Móra Ferenc belépett egy-egy termükbe, kritikus szemmel mérte fel a gyűjteményt, és – talán nem kis iróniával – megfogalmazta a véleményét az itáliai műtárgyakról és azok elrendezéséről.

Hiszen saját elmondása szerint Móra nem csupán kutató volt, hanem közönség is – és egy jó közönség néha szigorúbb a legkeményebb tudósnál is.

- fogalmazta meg a polihisztor.

A nagy mesélő pihen – vagy mégsem?

Rapallo hullámai talán megadják neki azt a nyugalmat, amelyet keresett. Talán a naplementében egy pillanatra nem történész, nem régész, nem igazgató – csak egy ember, aki elmélyülten figyeli a tengert. De ahogyan akkoriban is ismerték, nem sokáig maradt csendben. A szíve, az elméje, a toll végül újra mozgásba lendült, és ahogyan mindig, ezúttal is történeteket szült.

És amikor visszatért, talán egy kicsit erősebben, egy kicsit többel, egy kicsit új látásmóddal gazdagodva lépett be újra a kultúrpalota ajtaján – hogy még többet adhasson Szegednek.