100 éve Szeged: Csizmapatkó és csendőrszíj – így verték meg a tápéi bírót
1925. március 13-án a „Szeged” című napilap közölte a hírt, miszerint az év kora tavaszán Tápé nevét napokig suttogták Szeged kávéházaiban, vendéglőiben, hivatalnoki folyosóin. Egy hír járta be a várost: „Agyonverték a tápéi bírót.”
A kijelentés elsőre túlzásnak tűnt, de ahogy egyre több apró részlet került napvilágra, világossá vált, hogy az eset nem csupán botrányos, de a falu és a csendőrség közti belső feszültségek súlyos megvalósulása is volt.
A „hivatalos” vonalon először hiába próbáltak utánajárni az ügynek. A községi elöljáróság előbb udvariasan elhárította az érdeklődést. Először a lap beszámolója szerint egy szelíd csengésű női hang jelentkezett:
— Mi tetszik kérem?
— Igaz-e, hogy agyonverték a birót?
— Nem verték agyon!
— De megverték?
— Nincs felhatalmazásom arra, hogy beszéljek az esetről. Tessék felhívni később a jegyző urat.
A következő megkeresés folyamán a jegyző szerint „Tápén minden csendes.” Sőt, még azt is felajánlotta, hogy a bíróval beszélhetnek a lap munkatársai – csakhogy a „bíró úr épp most távozott”. Különös véletlen…
Nem így látta azonban a falu népe. Egy tápéi gazda szűkszavúan csak ennyit mondott:
A birót bizony megverték. A csendőrök hagyták helybe vasárnap éjszaka. Nagyon oda van még most is az istenadta. A csendőröket pedig elhelyezték.
És valóban: ahogy a helyszínre érkezett tudósító körbekérdezett, egyre több részlet bontakozott ki a vasárnap éjszaka történeteiből – a záróra után borozgató bíró, a megsértett csendőrök, egy szóváltás, amelyből dulakodás, majd kemény verekedés lett.
A történet szerint Kozma Mihály községi bíró és társasága az „ördög-féle korcsmában” mulattak, mikor a csendőrjárőr betoppant, és rendreutasította őket. A bíró nehezen viselte a kiutasítást, s mikor később újra egy, a csendőrök által is látogatott korcsmába tért be, indulata nem ismert határokat és a közegenek rohant.
A két szabadnapos csendőr provokációnak vette a bíró kirohanását, és perceken belül kitört a botrány: az utcán pofozkodás, csizmapatkóval fűszerezett fenyítés, szidalmak zaja verte fel a falu csendjét.
Az összetűzés során "csattogott a derékszíj, csattantak a pofonok, puffogtak a hátak", de a biró unta meg hamarabb a dolgot, mert elszaladt a "csatatérről", veje segítségét kérni.
Megvertek a csendőrök, gyere gyorsan, segíts!
Miután a bíró és veje visszatért a helyszínre - ahová közben a szolgálatban lévő csendőrjárőrök is megérkeztek - a bíró félőrülten rohant közéjük, de lefogták. A vej az erőviszonyok felmérését követően megállt és a csendőrök felszólítására békésen hazatért.
A vége az lett, hogy a vérző, megtépázott bírót az örsre hurcolták.
Másnap a község főembere duzzadt arccal és véraláfutásokkal tarkítottan vánszorgott hazáig. De a történet mélyebb gyökereket eresztett a falu múltjába.
Mint kiderült, évek óta húzódó személyes és politikai viszályok húzódtak meg a háttérben. Kozma Mihály korábban három falubelit jelentett fel zsáklopásért – ponyvát és zsákokat találtak egykor eltűnni a községházáról.
A három férfit börtönre ítélték, de szabadulásuk után magánnyomozásba kezdtek. A véletlen úgy hozta, hogy az egyikük rálelt az eltűnt ponyvára – a bíró tanyáján, földbe ásva.
A csendőrök házkutatást tartottak, és valóban, a föld mélyéről előkerült a keresett ponyva. Bár később kiderült, nem ugyanaz volt, mint amit elloptak, a gyanú árnyéka rávetült a bíróra.
Ez lehetett a valódi oka a vasárnap éjjeli összecsapásnak.
A faluban sokan úgy tartották, Kozma bíró nemcsak a törvény embere volt, hanem annak politikai felhasználója is. A tekintélye megingott, és bár hivatalosan az elöljáróság hallgatott, a falu népe már ítéletet mondott.
A történet utolsó mozzanataként két csendőrt elvezényeltek Tápéról.
A faluban mindenki tudta: egy régóta érlelődő konfliktus robbant ki azon az éjszakán.
És bár a bíró még lábadozott, otthon borogatás alatt, a falu hangulatán érezni lehetett: ez nem volt egyszerű kocsmai verekedés.
