20 ezer Ft tartozás miatt megvertek két embert Szegeden

Vádemelés lett a "pénzügyi tranzakció" vége.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik egy 20 ezer forintos tartozás miatt brutálisan megtámadtak két másik férfit Szegeden.
A támadás során az alvó sértetteket ököllel ütötték és lábbal rúgták, majd több százezer forint értékű elektronikai eszközt is elloptak.
A vádirat szerint az egyik sértett és a vádlottak között régi ismeretség állt fenn, és korábban is gyakran adtak egymásnak kisebb kölcsönöket. 2023 novemberében a sértett ismét kölcsönkért 20 ezer forintot, de ezt nem sikerült időben visszafizetnie. A vádlottak közül az egyik ittas állapotban felháborodott, és egy ismerősével együtt 2023. november 26-án este betört a sértett lakására.
A csukott, de nem zárt ajtón keresztül behatolva az alvó sértettre és vendégére támadtak. A tartozást 40 ezer forintra emelve követelték, majd a sértettek ígéretére válaszul ököllel ütni és lábbal rúgni kezdték őket. A támadás után a vádlottak több százezer forint értékű telefonokat és televíziót is elloptak a helyszínről.
A sértettek többszörös, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A vádlottakat rablás, önbíráskodás és súlyos testi sértés bűntettével vádolják. Ügyükben a Szegedi Járásbíróság fog döntést hozni.