A Szent István téren búcsúztatják a telet

Szombat, vasárnap egész napos programokkal várják a látogatókat.

A télbúcsúztatás jegyében zenés mulatsággal, családi programokkal, valamint gyermekműsorokkal készülnek február 22-én és 23-án, a Szent István téri Kézműves vásárban. Az ünnepre több tucat árus települ majd ki, miközben a hagyományos busójáráson is részt vehetnek majd az érdeklődők.
A programok már szombat reggel 9 órától kezdetét veszik, amik egészen vasárnap délutánig tartanak. Az eseményen többek között a Katica Együttes és a 7mérföldes zenekar is fellép, illetve szombaton 18 órától tartják a Kiszebáb-égetést.
A tél búcsúztatása, a tavasz köszöntése, a termékenység fokozása már az ősi hiedelmekben is fontos szerepet kapott. A Kárpát-medencében a mohácsi busójárás az egyik legfontosabb télbúcsúztató. A busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg, akárcsak a húsvétét. Régen farsangvasárnap reggelétől húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság.