Koldulásra kényszerítette, bezárta és bántalmazta ismerőseit egy férfi Szegeden

A vádirat szerint az elkövető egy erdős területen épített kunyhóban élt, ahol embertelen körülmények között tartotta ismerőseit.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki 2023-ban kényszerítette koldulásra befogadott lakótársát és élettársát Szegeden.
A férfi először egy beteges, gyenge fizikumú férfit fogadott be, majd később egy nőt is, akivel élettársi kapcsolatot alakított ki. A nőnek azonban hamarosan pokollá vált az élete: a vádlott rendszeresen bántalmazta, többször bezárta a kunyhóba, és 2023 decemberében egy sodronykötéllel a nyakán és a lábán összekötözve hagyta őt magára a hidegben.
A vádlott a két sértettet rendszeresen kényszerítette arra, hogy áruházi parkolókban pénzt kolduljanak neki, majd az így szerzett pénzt erőszakkal és életveszélyes fenyegetésekkel vette el tőlük.
A kegyetlen bánásmód mellett a férfi tiltott vadászati tevékenységet is folytatott: a körtöltés ártéri területén egy tiltott vadászati eszköznek minősülő őzcsapdát helyezett ki, amellyel egy őzet ejtett el.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség a vádlottat minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével, kapcsolati erőszakkal, személyi szabadság megsértésével, minősített rablással és orvvadászattal vádolja. Az ügyben a Szegedi Törvényszék hoz majd döntést.
A hatóságok a helyszínelés során fotót is készítettek a sértett kikötözéséhez használt drótkötélről, amely megrázó bizonyítékul szolgálhat az eljárás során.

