Szeged

Szegedre érkezett a váci megyéspüspök

Szegedre érkezett a váci megyéspüspök

3 órája
Szegedre érkezett a váci megyéspüspök

Szeged ad otthont a családreferensek országos találkozójának. A kétnapos, évindító tanácskozás elején Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntötte a családpasztorációs munkatársakat - számolt be a Délmagyar.

Fotó: DM/Gémes Sándor

 

Az ország minden részéről, sőt, határon túlról is érkeztek családreferensek Szegedre pénteken. Házigazdaként Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és Kondé Lajos pasztorális helynök, a Dóm plébánosa köszöntötte a vendégeket.

Ezután Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense mondott megnyitó beszédet. Elhangzott, hogy az idei szentév „A remény zarándokai” mottó jegyében zajlik.

A zarándoklat nagyon fontos az egyház életében. A lényege, hogy el kell hagyni a megszokottat, az otthont, a kényelmet, és ki kell lépni a komfortzónából. És mialatt haladunk, valami kell, hogy történjen közben. Egy igazi zarándoklat imádsággal, csönddel, belső változással jár – emelte ki Marton Zsolt, majd azzal folytatta, hogy idén az egyház közös zarándoklatra hívja a családokat is. A családreferensek legfőbb feladata, hogy abban segítsék a családokat, hogy sikerüljön mindig Istenre találniuk, és a családtagoknak sikerüljön kiengesztelődniük az Úrral, egymással és önmagukkal

- mondta.

A teljes beszámolót ITT tudják elolvasni.

Nyitókép: DM/Gémes Sándor
 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.