Jellemzően borús idő várható
Péntek hajnalra, reggelre többfelé képződik pára, köd, illetve rétegfelhőzet, ami délelőtt csak lassan oszlik fel, illetve a Dunától keletre néhol tartósabban is megmaradhat. Kezdetben helyenként északon és északkeleten szitálás, gyenge eső kialakulhat, néhol ónos szitálás sem kizárt. Napközben naposabb és felhősebb tájakkal és időszakokkal is találkozhatunk. Elszórtan északkeleten átmeneti jelleggel kisebb eső kialakulhat. A Dunántúlon és a középső tájakon sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugatira, északnyugatira forduló szél. Reggel -3 és +4, kora délután 7 és 13 fok között alakul a hőmérséklet az Időkép előrejelzése szerint.
A hidegfront ellenére pénteken még nem kell markáns lehűlésre számítani Szegeden, várhatóan 12 fokig melegszik a hőmérséklet. Az esti órákra már 4 fokra mérséklődik, majd szombat reggelre fagypontra csökken.
Orvosmeteorológia
Pénteken napközben egy hidegfront érkezik, emiatt az érzékenyek körében felerősödhetnek a görcsös panaszok, valamint a keringési problémák, illetve fejfájás is jelentkezhet. A szelesebb tájakon tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat. Ugyanakkor az átlagosnál melegebb időben továbbra is jelentkezhet migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság. Hajnalban, reggel a hideg, nyirkos időben felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.