2015. április 26-án tűnt el a 25 éves Benkő Adrián. Barátai és rokonai 9 éven át reménykedtek a fiatal hazatérésében. Tavaly októberben bizonyosodott be, hogy Benkő Adrián évekkel ezelőtt elhunyt.
A legjobb barátja, Demeter Richárd volt az az ember, aki utoljára kezet foghatott vele, a Borsnak most megtörten nyilatkozott arról, hogy mi történt Adrián utolsó éjszakáján. A szegedi fiatalnak három barátja volt, Norbi, Lajos és Richárd; ők négyen osztálytársak voltak. Próbálták segíteni a beilleszkedésben a fiút, hiszen ő zárkózott volt, gúnyolták az iskolatársai, Adrián azonban mindig segített, ha valaki erre kérte.
Nem érdekelte, mit gondolnak róla, de azért magányos volt
– fogalmazott Richárd a portálnak. Mivel a fiatal párkapcsolatot szeretett volna, a barátaival járt el szórakozni a szegedi éjszakában, ami aztán beszippantotta.
Adriánnak volt egy rossz szokása, amiről megpróbáltuk leszoktatni
– részletezi a barát. Ez nevezetesen az volt, hogy ha összefutottak, de a srácoknak nem volt kedve diszkóba menni, Adrián azt mondta, hogy mosdóba kell mennie. „Ezzel az ürüggyel mindig eltűnt, majd ellógott szórakozni” – fűzte hozzá Richárd, és beszámolt arról is, hogy így történt ez akkor este is, amikor utoljára látta a barátját, 2015. április 25-én is. Egy padon beszélgetett Adriánnal, aztán jött a szokásos kifogás:
Mosdóba akart menni. Ránéztem, hogy te nem jössz vissza. Biztos, hogy diszkóba fogsz már megint lemenni. Köszönj el, nem fogunk vissza
Erre Adrián válaszolt, hogy visszamegy, végül nem találtak közös nevezőt, kezet fogtak. Utóbb kiderült, Ricsinek lett igaza, Adrián valóban bulizni indult.
Az esetről annyit lehet tudni, hogy Adrián mindent hátrahagyott, nem vitte magával a pénztárcáját sem. Az utolsó estéjén egy rejtélyes alakkal találkozott, majd végleg nyoma veszett. A holttestét otthonától 170 kilométerre, Budapesten, Zuglóban találták meg kutyasétáltatók hónapokkal később, 2015 októberében. A 25 éves Adrián személyazonosságát akkor nem sikerült megállapítani, ezért ismeretlenként temették el Budapesten, de tavaly októberben egy újfajta DNS-teszt bizonyította, hogy az övé volt a korábban azonosíthatatlan holttest. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel Adrián halálával kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.