Szeged

Teljesültek a kívánságok az Ágota közösség karácsonyán

Teljesültek a kívánságok az Ágota közösség karácsonyán

Csaknem ezer gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermeke vehette át a megható pillanatokban bővelkedő ünnepségen

10 órája
Teljesültek a kívánságok az Ágota közösség karácsonyán

A beteljesült kívánságokról szólt idén is az Ágota-karácsony, amelynek a Szent Gellért Fórum adott otthont pénteken este. Az Ágota közösség, azaz az Ágota Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató csaknem ezer gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermeke vehette át a megható pillanatokban bővelkedő ünnepségen személyre szabott karácsonyi ajándékát. A gyerekek 13 vármegyéből érkeztek az ünnepségre.  

Ágota közösség
Fülöp Attila köszönetet mondott az Ágota közösség segítőinek. Fotó: MTI 

Mellettük a szolgáltató védőszárnyai alá tartozó, mind a hatezer gyermek megkapja majd saját ajándékát. Azoknak, akik nem voltak jelen az ünnepségen, nevelőszülőjük adja majd át a meglepetést. A gyerekek kívánságaikat levélben küldhették el angyalkáiknak, akikből idén is bőven akadt. Az ajándékcsomagokba könyvek, társasjátékok, babák, focilabdák, headsetek, bluetooth hangszórók és parfümök is kerültek.

Jövőre Sulyok Tamás lesz az Ágota konferencia fővédnöke

A köszöntők sorát Salgó László Péter főispán nyitotta, aki a kormányhivatalban dolgozó kollégáival összesen 175 személyre szabott karácsonyi ajándékot állított össze az Ágota közösség gyermekeinek. Ahogy fogalmazott, az ajándékok összegyűjtése a karácsony varázsával ajándékozta meg a kormányhivatal dolgozóit. A főispán felidézte, hogy az idén először szervezték meg az Ágota futást, amelyre több mint 1600-an neveztek, és több mint 12 millió forint támogatást gyűjtöttek az Ágota közösség számára. 

Elmondta, hogy jövőre is lesz Ágota futás, amelynek bevételéből a tervek szerint egy fejlesztőközpontot építenek majd Ágotafalván. A futást egy konferencia előzi majd meg, amelynek fővédnöke Sulyok Tamás köztársasági elnök lesz.

Fülöp Attila köszönetet mondott az Ágota közösség segítőinek

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy az Ágota-karácsony mindig a gyermekvédelem legszebb oldalát mutatja: békességet, nyugalmat, együtt gondolkodást, elfogadást, szeretetteljes segítőkészséget. Az államtitkár köszönetet mondott az Ágota közösségnek, amiért segítik azt, hogy minél több gyermek arcán legyen mosoly nem csak karácsonykor, de az esztendő minél több napján.  

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ünnepi beszédében rámutatott, hogy míg egy testvér adatik az ember számára, egy barát mindig választható. Emlékeztette a megjelenteket, hogy aki az első karácsonyon született, minden ember testvére. Annak is, aki nem is tud róla. 

– Viszont ő a barátságát is felkínálta mindenkinek. És aki nem csak a testvért ismeri fel benne, hanem barátságát is elfogadja, és így él nem csak karácsonykor, hanem az egész esztendőben, az boldogabb, értelmesebb életet tud élni – hangsúlyozta. 

Szívből szívbe szállt az üzenet

A vér szerinti családjukat nélkülözni kénytelen gyermekek közül többen ünnepi műsorral léptek fel. Muzsikáltak, szavaltak, sőt az ifjúsági színjátszó csoport még Holle anyó történetét is előadta. Az est során többször felcsendült a Hóban ébred majd az ünnep kezdetű dal. Az Ágota közösség karácsonyán azonban korántsem hóban, sokkal inkább mosolyban, ölelésben, szívben, szeretetben ébredt az ünnep. És talán egy apró könnycseppben, ami sok szem sarkában akaratlanul is összegyűlt, miközben hallgatta a Holle anyó előadás záró mondatait.

– Ebben a világban mindenki jónak születik. Csak sokan nem hiszik el magukról, hogy azok. Ti is jók vagytok! – vésték ezernyi társuk szívébe a megható üzenetet az ifjú színjátszók. 


 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.