Személyesen és online is lehet adakozni
Karácsonyi adománygyűjtést szervez a Rotary Club Szeged Dóm, amellyel rászoruló családoknak fognak segíteni.
Pénzadományokat várnak, amelyekből tartós élelmiszereket valamint tisztálkodási- és tisztítószereket fognak vásárolni és eljuttatni azokhoz, akiknek szüksége van rá. A klub évek óta a Sugar & Candy cukrászádával együttműködve szervezi a projektet, így náluk, az Oskola u. 27. szám alatt található meg egy adománygyűjtő urna, amelybe bárki belehelyezhet tetszőleges összeget. Emellett online is lehet adakozni, amely lehetővé teszi, hogy azok is tudjanak segíteni, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak személyesen elmenni az urnához.
Tavaly például 7 szegedi család célzott támogatását tudták megvalósítani, melynek köszönhetően a családok több hónapra elegendő tartós élelmiszerhez és tisztító-tisztálkodószerhez jutottak.
Nagyon sok féle jótékonysági akciót szoktunk szervezni, de mindegyik fókuszában a gyermekek és a családok állnak. Néha csak a hirtelen felmerülő igényre reagálunk, például tavaly az iskolakezdés előtt kaptunk egy kérést, hogy körülbelül 30 gyermeknek lenne szüksége iskolatáskára, erre egyből reagáltunk és gyűjtésbe kezdtünk. Mindemellett vannak állandó jótékonysági akcióink is, amiket minden évben megszervezünk, ilyen például a népszerű kacsaverseny, a jótékonysági árverések és a karácsonyi adománygyűjtés is.
- mesélt a programok szervezéséről a klub elnöke, Bálint Gábor.
Az adományokat december 14-ig várják, így még karácsony előtt el tudják juttatnia családokhoz a tartós élelmiszereket, tisztálkodási- és tisztítószereket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.