Szeged

Két világsztárt jelentett be a SZIN

Két világsztárt jelentett be a SZIN

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. december 6., péntek
Két világsztárt jelentett be a SZIN

Két nemzetközi sztárral rukkolt elő a hazai fesztiválszezon legnagyobb nyárzáró eseménye, a Coca-Cola SZIN.

2025. augusztus 27-30. között már biztos, hogy Szegedre érkezik az Egyesült Királyság egyik legkiemelkedőbb tehetsége, Becky Hill, valamint a többtízmilliós havi Spotify-hallgatóval büszkélkedő szuperproducer, Lost Frequencies.

Miközben sorra ostromolja a slágerlistákat, lenyűgöző élő show-val hódítja közönségét, így a SZIN látogatókat is, a brit zenei színtér egyik legkiemelkedőbb tehetsége, Becky Hill. Egyedülálló énekesi képességével és energikus színpadi jelenlétével sorra tarol a koncertjein, legutóbb idén a Szigeten láthattuk, és aki ott volt, azért, aki lemaradt, annak pedig azért mindenképpen érdemes augusztusban Szegeden zárnia a nyarat. 

Lost Frequencies, a belga DJ és producer az elmúlt évtizedben sikert sikerre halmozott a nemzetközi zeneiparban. Az „Are You With Me” című világslágerével szilárdan bebetonozta magát a nemzetközi zenei színpadokon, manapság több mint 30 millióan hallgatják havonta a Spotify-on, emellett folyamatosan ostromolja a slágerlistákat Európában és a Billboard Top 100-as listáját az Egyesült Államokban. Az „Are You With Me” 18 országban a #1 helyezést érte el, és a Lost Frequencies lett az első belga előadó, aki #1 lett az Egyesült Királyságban.

Már kedvezményes jegyek is kaphatók a karácsonyfa alá, illetve egy különleges kollekciót is kínál a SZIN.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.