Adventi koncertet adtak a Király-König Péter Zeneiskola művésztanárai december 18-án a Csillagbörtön dísztermében az intézettel kapcsolatot tartó társ- és rendvédelmi szervek képviselőinek, az intézet dolgozóinak és a fogvatartottaknak.
A hangverseny közönségét Vajda Szabolcs bv. alezredes, parancsnokhelyettes köszöntötte, egyben megköszönte a művészeknek a koncertet, hiszen a rácsok mögött ez a legnehezebb időszak az elítéltek számára, de azok számára sem könnyű, akik ilyenkor szolgálatot teljesítenek.
Az intézet mindhárom objektumában közel kétszázötvenen dolgoznak az ünnepi időszakban.
A zenetanárok társulata tizenhat éve muzsikál karácsonykor a Szegedi Fegyház és Börtönben. Ezúttal Rubinstein, Albinóni, Corelli, Bernstein műveit játszották a művészek és külföldi karácsonyi dalokat adtak elő. A koncert végén a művésztanárokkal együtt énekelte a közönség a „Csendes éj” című karácsonyi dalt.
A fogvatartottak is készülődnek a karácsonyra, hiszen a Csillagban az elítéltek átlagosan tizennégyszer élik meg a várakozás időszakát.
Ilyenkor lélekben mindenki haza gondol. Az elítéltek képeslapot és levelet írnak az otthoniaknak, sokan a családi beszélő alkalmával az intézet mindhárom objektumában lévő látogató helyiségben egy órára találkoznak hozzátartozóikkal, vagy telekommunikációs eszközzel tartják velük a kapcsolatot. Mások a zárkájukban különféle ajándéktárgyakat készítenek, amelyeket majd csomagban hazaküldenek szeretteiknek. A karácsonyfa a szeretet ünnepének dísze a körleteken.
A hagyományoknak megfelelően az egyházak képviselői ünnepi istentiszteletet tartanak a kápolnákban az elítélteknek. Ennek jegyében a római katolikus, a református és más felekezetű fogvatartottak karácsonyát szebbé teszik a várakozás időszakában az imaórák, az ünnepi szentmisék, és a zenés istentiszteletek. December 16-án a Mécses Szeretetszolgálat képviselőinek, a két ünnep között december 27-én, az elítéltek közönségének mutatja be a „Jóakarat” című darabot a Csillag irodalmi színpada.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.