Szeged

Jelentős előrehaladást ért el idén a BYD szegedi gyára

Jelentős előrehaladást ért el idén a BYD szegedi gyára

Egy elit táborba léphet be ezáltal Magyarország

2024. december 5., csütörtök
Jelentős előrehaladást ért el idén a BYD szegedi gyára

A magyar gazdaság a rendkívüli nehézségek és turbulenciák jellemezte jelenlegi globális környezetben is jól helytállt idén, ami jó alapot biztosít a jövő évi jelentős növekedéshez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még kedden Budapesten. A politikus többek között azt is kiemelte, hogy a BYD Szegeden hozza létre első európai gyárát, ami jelentős előrehaladást ért el idén.

Arról lapunk is beszámolt, hogy a Szegeden épülő BYD gyár nagyon gyors ütemben nő ki a földből:

 

Szijjártó Péter veszélyesnek nevezte a világ ismételt blokkosodásának irányába mutató folyamatokat, s hangsúlyozta, hogy a tömbösödés élesen ellentétes lenne a magyar nemzeti érdekekkel, a kormány ezért ehelyett az összeköttetések, a konnektivitás erősítésére összpontosít. Ennek kapcsán a gazdasági semlegesség stratégiáját méltatta, amelynek alapján Magyarország a keleti és a nyugati világgal is együttműködik. 

A gazdasági semlegesség nem egy ideológia, hanem maga a valóság, hiszen Magyarország a hátunk mögött hagyandó esztendőben is tovább erősítette a pozícióját a keleti és a nyugati gazdaságok fontos találkozási pontjaként

 . húzta alá. Hozzátette: "Az európai és egyben a globális gazdaság jövőjét is meghatározó nagy nyugati és nagy keleti vállalatok együttműködésének első számú európai helyszínévé vált Magyarország".

 

Jelentős előrehaladást ért el idén a BYD szegedi gyára 

Szijjártó Péter felidézte, hogy a kínai BYD Szegeden hozza létre első európai gyárát, de a német BMW üzemépítése is jelentős előrehaladást ért el idén, ahogy a Mercedes is folyamatosan dolgozik második gyára építésén.

Ezen beruházásokkal pedig Magyarország be fog lépni azon államok táborába, amelyek elmondhatják magukról, hogy évente több mint egymillió személyautót állítanak elő

- hangsúlyozta. Hangsúlyozta: ezzel összefüggésben pedig rámutatott, hogy az elektromos járművekhez szükséges akkumulátorokat gyártó vállalatok is felpörgették a beruházásaikat.

 

Az is kiderült, hogy mennyi lesz az átlagbér az üzemben:

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.