Szeged

Ismét vendégül lát egy Nobel-díjas kutatót Szeged

Ismét vendégül lát egy Nobel-díjas kutatót Szeged

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2 órája
Ismét vendégül lát egy Nobel-díjas kutatót Szeged

A Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékei ismét egy Nobel-díjas kutatóval találkozhatnak.

Martin Chalfie amerikai neurobiológust tizenhat évvel ezelőtt tüntették ki Nobel-díjjal. Vele és több neves kutatóval is találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékei Szegeden. A pénteken kezdődő konferenciára 260 gimnazista, 200 egyetemista, valamint pedagógusok, mentorok, junior mentorok, mintegy hétszázan érkeznek.

A háromnapos rendezvény során a 2013-ban indult program résztvevői az előadások mellett találkozókon, laboratóriumi gyakorlatokon vesznek részt, és a konferencia alkalmából adják át a Kiváló Szent-Györgyi Hallgató 2024 elismerést is.

 

Novemberben a tudomány fővárosává vált Szeged

Ahogy arról beszámoltunk, tizenöt országból érkeztek Szegedre az mRNS-technológiával foglalkozó sztárkutatók, köztük a Nobel-díjas Karikó Katalin és Drew Weissman.

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatának kiemelkedő eseménye volt a november 7-8-i, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett konferencia.

Fotó: Sahin-Tóth István

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.