A helyi hangszergyártás történetéről nyílik kiállítás csütörtökön a Somogyi-könyvtárban, ahol a közönség láthatja Dankó Pista két hegedűjét is – tájékoztatott Hegedűs Réka, a közgyűjtemény munkatársa.
Csongor Győző muzeológus szerint Dankó Pistának hét hegedűje volt. Ezek közül a kiállításon a Móra Ferenc Múzeum jóvoltából látható majd kettő, ezen kívül Dankó Pista feleségének gyönyörű fésülködőasztalát is bemutatják, melyen állítólag a muzsikus a hangszerét tartotta. Emellett a Somogyi-könyvtár dokumentumai közül válogatva a nagy nótaszerző művei is helyet kapnak a tárlaton.
A Szegedi Hangszergyár 50-60 dolgozóval 1953-ban jött létre tanácsi vállalatként, vegyes profillal: a hangszerek mellett bútorgyártó, kárpitos- és dekorációs részleget is működtetett. 1986-ban a Konsumex külkereskedelmi cég leányvállalataként már kizárólag hangszereket készített. Ebben az évben az üzemben 5000 hegedűt, 1500 csellót, bőgőt és 4000 citerát gyártottak. A hangszerek nagy részét az Egyesült Államokba, az NSZK-ba, Franciaországba és Angliába szállították. Az üzem 2003-ban zárt be.
A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara által a könyvtárral és a múzeummal együttműködve megrendezett kiállításon több hangszergyári hegedűt, citerát, egy csellót és egy cimbalmot is megtekinthetnek az érdeklődők a készítésükhöz szükséges szerszámokkal, tervrajzokkal együtt.
Ezen kívül archív fotókon keresztül a látogatók megismerhetik a munkafolyamatok, a gyár termékeit, és azt is, milyen kiállításokon mutatták be egykor a szegedi hangszereket. A tárlat anyagát a múzeum mellett Zsibók István hangszerkészítő mester kölcsönözte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.