Szeged

200 milliót fordítottak a Szegedi Akadémiai Bizottság székházának felújítására

200 milliót fordítottak a Szegedi Akadémiai Bizottság székházának felújítására

Sok mindent modernizáltak

3 órája
200 milliót fordítottak a Szegedi Akadémiai Bizottság székházának felújítására

Felújították a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) műemléki védelem alatt álló székházának alagsorát, a 200 millió forintos beruházást szerdán adták át.

Krisztin Tibor akadémikus az átadón felidézte, az egykori Wagner-, majd Hungária-szálló épülete 1868-ban készült el. A klasszicista stílusú épületben harmincszobás szálloda, illetve háromszáz férőhelyes kávéház működött. De itt volt a Szegedi Hírek szerkesztősége is, ahol mások mellett Gárdonyi Géza és Mikszáth Kálmán dolgozott, és az utóbbi író a szállodában bérelt magának szobát.

Az épületben 1891-ben az újonnan létrehozott ítélőtábla kapott helyet, később iskolaként, illetve lakóházként használták. Az 1961-ben alapított Szegedi Akadémiai Bizottság 1967 óta működik itt, ekkor fel is újították az épületet, amely mai struktúráját egy újabb, 1992-es rekonstrukciót követően nyerte el - közölte az akadémikus.

Ahogy arról lapunk is beszámolt akkor, az épület legutóbbi felújítása 2020-ban a homlokzat rekonstrukciójával kezdődött el, melyet az alagsor átalakítása követett. Az elmúlt fél évben a talajvíz miatt rossz állapotú, 450 négyzetméteres alapterületű alagsor a szükséges bontási munkák után teljes szigetelést kapott, amely megóvja az épület többi részét, illetve a homlokzatot is a vizesedéstől.

Kicserélték a teljes elektromos hálózatot, a víz- és fűtésvezetékeket, a világítótesteket, nyílászárókat, az alagsort új burkolattal és szellőzőrendszerrel látták el - ismertette a Vesmás Péter építész tervei alapján, az Aktív Kft. által elvégzett beruházás részleteit az elnök. Hozzátette: az alagsorban irattár, raktárak, szociális helyiségek és egy asztalitenisz-szoba kap helyet.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.