Szeged

Továbbra is, újabb tizenöt évig a Szegedi Vízmű nyújt szolgáltatást

Továbbra is, újabb tizenöt évig a Szegedi Vízmű nyújt szolgáltatást

2024. november 18., hétfő
Továbbra is, újabb tizenöt évig a Szegedi Vízmű nyújt szolgáltatást

Mivel lejár a Szegedi Vízmű (SZV) Zrt. koncessziós szerződése az év végén, a városnak egy új pályázatot kellett kiírnia, amit a nyáron meg is tett, és a közgyűlés el is fogadott.

A Délmagyar azt írja, hogy a jelentkezőkből nem bővelkedtek,  a pályázati dokumentációt a Szegedi Vízmű Zrt., valamint a Fővárosi Vízművek Zrt. igényelte. Pályázni viszont már csak a mostani szolgáltató, vagyis a Szegedi Vízmű Zrt. pályázott, ennek értelmében nyertek.

Az Értékelő Bizottság megállapította, hogy az SZV Zrt. a pályázati kiírás formai és tartalmi követelményeinek megfelelő pályázatot nyújtott be, és alkalmas az üzemeltetésre. Így eredményesnek nyilvánították a pályázatot, vagyis újabb tizenöt évig a Szegedi Vízmű Zrt. szolgáltat a megyeszékhelyen és Algyőn is.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.