Sokat javult a szegedi vonatok pontossága

Szeptemberhez képest hatalmas az előrelépés

A MÁV-csoport havi riportokat ad közzé augusztus óta, amely számos részletet mutat be a MÁV és a Volán eredményeiről. A kimutatásban pedig a Szeged és Cegléd közötti járatok is feltüntetésre kerülnek.

Országosan a vonatok hónapról-hónapra kis mértékben, de javítanak a pontosságukon. Augusztusban a vonatok 72,43 százaléka volt pontos, szeptemberben 73,54 százalék, októberben pedig 74,36 százalékuk.
Pontosnak az a vonat számít a riport alapján, amely maximum 6 perccel tér el a menetidőtől.
A Cegléd-Szeged vonalon augusztusban az akkori átlag feletti pontossággal rendelkeztek a vonatok, lényegében négyből három vonat pontosan közlekedett (73,48%), szeptemberben azonban már korántsem volt ilyen jó az arány tíz vonatból mindössze hat volt pontos (59,62%), októberben azonban már az augusztusinál is jobb lett a helyzet, ismét négyből három vonat pontosan közlekedett (74,3%).
Országos viszonylatban a 97 452 vonatból 70 580 tudta teljesíteni a pontos besorolást. A MÁV-csoport a késések hosszát öt különböző besorolásban darabszámra pontosan közzétette:

A buszjáratok rendkívül pontosak
Az autóbusz közlekedési adatok kevésbé "izgalmasak", a regionális+országos járatok 99,17 százaléka pontos volt - esetükben maximum 10 perc eltérés számít pontosnak - darabszámban ez 883 106 buszjáratból 875 798-at jelent. Kevésbé pontosak a budapesti agglomerációban voltak, ott 89,9 százalékos pontossággal rendelkeztek.

Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója korábban elmondta, az ilyen jellegű riportok a jövőben is hozzáférhetőek lesznek mindenki számára. A riport itt tekinthető meg.
