Múltidéző extra: az ötvenhatos forradalom Szegeden

Szegeden volt a forradalom bölcsője

Amikor 1956 október 16-án Szegeden megalakult a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) csak sejteni lehetett, hogy valami rendkívüli dolog kezdeményezői voltak a szegedi egyetemi hallgatók.

„Mi, szegediek, megtettük az első lépést. Felhívunk benneteket, csatlakozzatok! …” Így szóltak hallgatótársaikhoz a szegedi egyetemisták, akik a „Diáktestvéreink!” című felhívásukat néhány nap alatt az ország többi felsőoktatási intézményébe is eljuttatták, amellyel országos szintre lépett a diáklázadás.

Október 20-a után az ország valamennyi felsőoktatási intézménybe küldötteket menesztett a MEFESZ. A forradalom kitörése előtti napon, október 22-én csatlakoztak a MEFESZ-hez a budapesti, miskolci, pécsi és soproni diákgyűlések. A budapesti nagygyűlés vendége volt a szegedi Kiss Tamás joghallgató is. A MEFESZ így fogalmazta meg célját: 

"A szövetség célja, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyen, hanem népéért, hazájáért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg. Ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától, hanem képzettségével, tudásával, tehetségével népünket, hazánkat szolgálja."

Október 23-án a diákok kezdeményezésére tömegtüntetések kezdődtek Budapesten, ami rövid idő alatt átterjedt az ország több pontjára is.

Szegeden is tüntettek

A fővárosi események után röviddel Szegeden is elkezdődtek a tüntetések. Bicskey Károly színművész a Szegedi Nemzeti Színház művésze a színházépületénél elszavalta a nemzeti dalt, majd az egyre nagyobbra duzzadó tömeg a Kossuth Lajos sugárúti rendőrség épülete előtt is tüntetett, a Klauzál téri Kossuth szoborhoz vonult. Ott a szegedi színház Kaló Flórián elmondta a Nemzeti dalt, majd Bicskey Károly elszavalta a Szózatot. Ezen a napon még békés véget értek az események, a városban csak néhány katonai egység cirkált, de összetűzés nem volt.

Október 24-én az egyetem Dugonics téri épületétől indult a leginkább fiatalokból álló tömeg. A délutáni órákban kezdődött tüntetés, ami a városi pártbizottság előtt öt óra tájban feloszlott. Szegeden kijárási tilalmat léptettek életbe, de este több helyen gyülekeztek a forradalmi erők. Ezeket a csoportosulásokat a hatalom részben erőszakosan szétoszlatta.

Eközben Kiskunmajsáról és Kiskunfélegyházáról megerősítették a szegedi karhatalmi erőket, majd ezt követően minden fontosabb közintézményt, valamint a nyomdákat és a helyi kommunista pártlap, a Délmagyarország szerkesztőségét is ellenőrzés alá vonták.

Október 25-én a délutáni tüntetés résztvevői a kommunista hatalom jelképeit eltávolították a középületekről. A Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri épületéről levert csillagot a középiskolások, és az egyetemisták a Tisza-hídról a folyóba dobták. A kendergyárból induló tüntető tömeg, megkoszorúzta a Kossuth-szobrot, és leverte az útjába kerülő vörös csillagokat, majd a városi pártbizottság épülete előtt elkezdődött a skandálás: „Ruszkik haza!” „Vesszen az ÁVÓ!”

A forradalom első szegedi áldozat

Október 26-ra a Széchenyi térre hirdettek nagygyűlést, amelyre több tízezer ember indult el. Ennek hírére reggel katonai járőrök szállták meg a Széchenyi teret és a középületeket. Azért, hogy az újszegedi munkásság ne jusson át a Tisza túloldalára, a karhatalom lezárta a város egyetlen hídját, ezt azonban a több ezres tömeg áttörte. A megmozdulás egyik vezetőjével, Perbíró József egyetemi professzorral Halász Gyula városparancsnok közölte:

A Takaréktár utca felől érkező tömeget azonban már nem lehetett feltartóztatni. A karhatalom előbb könnygázzal próbált oszlatni, de ez hatástalan volt. A katonák tűzparancsot kaptak. Az, hogy pontosan mi történt ezután, a mai napig nem tisztázottak, de valószínűsíthető, hogy a katonák nem a tömegre lőttek, és a házfalakon gellert kapó golyók egyike halálos sebet ejtett Schwarz Lajos 17 éves kendergyári ifjúmunkáson, tizenhatan pedig különböző sérüléseket szenvedtek.

Péter László irodalomtörténész volt az egyik szemtanú, aki így emlékezett: „… láttam, hogy fekszik előttem egy fiatalember, olyan szürke arccal, mint amilyen szürke a ruhája; két keze ökölbe szorítva, mint ahogy a csecsemőké, mikor hanyatt fekve alszanak, ő is így tartotta az öklét.” Ő volt Schwartz Lajos. Holttestét a tüntetők óvatosan felemelik, a katonák elé viszik, vádlóan felmutatják. Bátyai Jenő, egy másik szemtanú azt írta: „… egy brutális állat (a tisztjük) azt kiabálta, hogy takarodjanak, mert szétlövetem magukat.”

Abban, hogy ne szabaduljanak el az indulatok a városban, kulcsszerepe volt Perbíró Józsefnek, aki a városi pártbizottságon, majd az ÁVÓ-nál tárgyalt a vérontás elkerüléséről.

Október 27-től tovább folytatódtak a tüntetések, a Szegedi Fiúnevelőnél ismét dörögtek a fegyverek a tömeg feloszlatására, de ott nem sebesült meg senki. Az üzemek dolgozói sztrájkba léptek, a tüntetések, ha kisebb mértékben is, de folytatódtak. A forradalmi erők fokozatosan átvették a város irányítását.

Október 29-én megalakult a Szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottság elnöksége, amelynek Perbíró József lett az elnöke, munkáját a bizottság élén a nyugalom megőrzése iránti elkötelezett kiállás jellemezte.

A pártbizottsággal kötött megegyezés értelmében a helyi pártlap, a Délmagyarország szerkesztésébe a forradalmárokat is bevonták.

Október 30-án megalakult szegedi nemzetőrség, aminek vezetője Lazur Barna főhadnagy, az egyetem katonai tanszékének előadója lett. Fegyvereket az elhagyott öthalmi ávós laktanyából, valamint a pártbizottság épületéből tudtak szerezni.

Három hét után hunyt ki a forradalom lángja Szegeden

Az 1956. november 4-i orosz intervenció és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása teljesen új katonai és politikai körülményeket teremtett. A szovjet egységek a város stratégiai helyzete miatt Szegedet már november 4-én bekerítették. Megszállták az öthalmi volt ÁVH laktanyát, és harcálláspontot rendeztek be. November 5-én hajnalban már nagyobb szovjet haderő jelent meg Újszeged felől, a szegedi oldalon hídfőállást létesítettek, majd harckocsik vonultak át a városon. Egyes felfegyverzett, de nem szervezett csoportok rálőttek a szovjet alakulatokra a Kossuth Lajos sugárúton és a Rákóczi térnél, valamint a színháznál. Kézifegyverekkel voltak felszerelve, így esélyük sem volt a túlerő ellen.

November 6-án megérkeztek a városháza elé a szovjet páncélosok, a Csillag Börtönből az ott védőőrizetben lévő államvédelmiseket felfegyverkeztek és a szovjetekkel együttműködve elkezdték a forradalomban résztvevők letartóztatását.