Súlyos tragédia. Az egész országot megrázta a szolnoki buszbaleset híre, amelyben több mint húszan megsérültek.
Súlyos buszbaleset történt Szolnokon szerda reggel, amikor egy helyijáratos autóbusz egy gimnázium épületébe csapódott. Az eseményben elsődleges információk szerint 30 könnyű és 4 súlyos sérült van – írja a szoljon.hu.
A mentőegységek megállás nélkül dolgoznak Szolnokon: két mentőhelikopter is érkezett a sérültek mielőbbi elszállítására.
A legfrissebb adatok szerint a buszbalesetnek 30 könnyű és 4 súlyos sérültje van.
A katasztrófavédelem és a mentőszolgálat folyamatosan menti az embereket, a helyzet súlyosságát mutatja a légi erősítés bevetése is.
Megszólalt a történtek kapcsán Hegyi Zsolt, a MÁV-VOLÁN csoport vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a Volán által üzemeltetett helyi járat egyelőre ismeretlen okból csapódott a szolnoki gimnázium falának. A vezérigazgató frissítette az elsődleges sérültszámokat:
eszerint 1 fő súlyosan, 21 fő könnyebben sérült meg. Továbbá, megfigyelésre kórházba szállították a járművezetőt is.
Hegyi Zsolt hangsúlyozta, hogy bár érthető a sajtó és az utazóközönség érdeklődése, jelenleg első a sérültek ellátása és a közlekedési rend helyreállítása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.