Szeged

Jövőre két ÁGOTA Tábort is szerveznek

Jövőre két ÁGOTA Tábort is szerveznek

Őszi önkéntes találkozót és felkészítést tartottak

Kovács György
3 órája
Jövőre két ÁGOTA Tábort is szerveznek

Az ÁGOTA Alapítvány idén is megszervezte az ÁGOTA őszi önkéntes találkozót és felkészítést. A kétnapos szegedi képzésen mintegy 100 résztvevő ismerkedhetett meg az alapítvány célkitűzéseivel, szerteágazó feladataival.

Fotó: ÁGOTA Közösség Facebook-oldala.

 

A szervezet beszámolója szerint az önkéntesek számára a legnagyobb és egyben leghálásabb feladat a nyári ÁGOTA Táborban való részvétel, ahol 10 napon át járulnak hozzá ahhoz, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataloknak a bizalom sebeit gyógyító élményekben legyen részük.

2025-ben két tábort is szervez az ÁGOTA Közösség, 2020-ban a Covid miatt elmaradt eseményt jövő májusban pótolják, ez lesz a 28. ÁGOTA Tábor. 

A szokásos időpontban július 21-31 között pedig a 29. ÁGOTA Tábort rendezik meg. 

A háromnapos önkéntes képzésen részt vettek olyanok, akik már évtizedek óta támogatják az ÁGOTA Közösség gyermekeit, így Bulla Erika is, aki önkéntes segítőként több mint két évtizede csal mosolyt a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok arcára. 

Amikor fiatal voltam, a hangulat miatt jöttem vissza, ma már azért, mert látom hogy a gyermekek milyen fejlődésen mennek keresztül. Jó látni, azt, hogy akár egy-egy mondatom hatással lehet rájuk és fejlődnek ez által

– magyarázta Erika.
A képzésen külön választották az új önkénteseket és azokat, akik évek óta támogatják a fiatalokat. A rutinos önkéntesekkel többek között arról beszélgettek, mit adnak, ők a gyermekeknek, mennyire fontos például a mintaadás. Az új önkéntesek megtudhatták miért is gyógyító tábor az ÁGOTA Tábor és hogy hogyan élnek át ők is a gyermekekkel együtt minden pillanatot. 

Utóbbiakat az ÁGOTA Alapítvány új generációjának tagjai tájékoztatták, köztük Saja Eszter, aki még gyermekként az ÁGOTA Játszóházban ismerkedett meg a közösséggel. 

Barátokkal szórakozni, játszani jártam ide, akkor még velem foglalkoztak az önkéntesek. Szerettem idejárni, magával ragadott a közösség, ezért 17 évesen én is segítő lettem. Ekkor megtapasztaltam, hogy milyen utat mutatni azoknak a gyermeknek, akik nélkülözni kényszerülnek vér szerinti családjukat. Megtapasztaltam azt is, hogy a gyermekek rengeteg szeretetet adnak és a legnagyobb fizetség a gyermekek mosolya

– osztotta meg tapasztalatait Eszter.

Az alapítvány folyamatosan toborozza az önkénteseket, ennek köszönhetően 30 új résztvevőt köszöntöttek. 

Mindig szükség van új önkéntesekre, így továbbra is várjuk azokat akik szeretnének egy összetartó közösség részesei lenni, és meg van bennük a szándék, hogy segítsenek a családjukat nélkülöző gyermekeken

– mondta Bulla Erika.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.