Erősen felhős napra számíthatunk

Vasárnap kezdetben még többfelé kisüthet a nap, de napközben nyugat-északnyugat felől erősen megnövekszik a fátyolfelhőzet. Kisebb eső, zápor reggel néhol délen, napközben elszórtan északon és északkeleten fordulhat elő. Sokfelé élénk, néhol erős lesz a déli, délnyugati szél, mely a késő délutáni, kora esti órákban az északi tájakon nyugatira, északnyugatira fordul, és többfelé megerősödik. Hajnalra északkeleten pára, köd képződhet. Kora reggel 2 és 10, délután 16 és 22 fok között alakul a hőmérséklet az Időkép előrejelzése szerint.
Szegeden az erős felhőzet mellé csak az éjszakai órákban várható elszórtan csapadék. A nappali maximum hőmérséklet 20 fokon alakulhat, ami este nyolcig 15 fokra mérséklődik.
Hajnalban sem várható, hogy 10 fok alá menjen a hőmérő higanyszála, ellenben a leghidegebb holnap reggel nyolckor várhatóm 9 fokon.
Orvosmeteorológia
Vasárnap délután, este egyre többfelé fog érvényesülni hidegfronti hatás, emiatt elsősorban fejfájás és görcsös panaszok jelentkezhetnek, de keringési- és vérnyomásproblémák is előfordulhatnak.
Többfelé élénk, helyenként erős lesz a szél, mely tovább fokozhatja a fejfájásos panaszokat, illetve türelmetlenséget, nyugtalanságot, ingerlékenységet is kiválthat.
A hűvös, hideg hajnali órákban felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok, valamint nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet. Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
