Szeged

Védett madarakat preparált, majd értékesítette őket

Védett madarakat preparált, majd értékesítette őket

Többezer madártetemet találtak a házkutatás során

2024. szeptember 19., csütörtök
Védett madarakat preparált, majd értékesítette őket

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, akinél a nyomozó hatóság többezer védett és fokozottan védett madár tetemét találta meg egy vármegyebeli kistelepülésen.

 

 

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2019. óta, engedély nélkül, rendszeresen maga is gyűjtötte illetve vette át másoktól védett és fokozottan védett állatok elhullott példányait, azért, hogy azokat kipreparálja.

Ezek közül 23 millió forintot is meghaladó természetvédelmi értékű állat preparátumát a hirdetéseire jelentkező vevőknek értékesítette.

A fentiek mellett a nyomozó hatóság a gyanúsítottnál tartott házkutatás során fellelt és lefoglalt kész és félkész preparátumokat valamint 

többezer madártetemet, melyek együttes természetvédelmi értéke 21 millió forint tesz ki.

A természetkárosítás bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárásban a járási ügyészség a gyanúsított letartóztatásának elrendelését a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye valamint a bűnismétlés veszélye és ténye folytán indítványozta. Utóbbi körülményt az indokolta, hogy a férfi azt követően is hirdetett meg nemzetközi oldalakon preparátumokat, hogy az eljárásban a nyomozó hatóság már gyanúsítottként felelősségre vonta.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően, egy hónap időtartamra elrendelte.

Az esetről közölt képeket a nyomozó hatóság a házkutatáskor készítette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.