Szeged

Száznál is több előadáson lép föl a Szegedi Kortárs Balett

Száznál is több előadáson lép föl a Szegedi Kortárs Balett

Az elmúlt évadban 60 ezernél is több nézőhöz tudtak szólni.

3 órája
Száznál is több előadáson lép föl a Szegedi Kortárs Balett

Az eddigi rekordot jelentő tavalyi 105-nél is több előadáson lép föl az új évadban a Szegedi Kortárs Balett, az év végéig külföldön 24 alkalommal állnak színpadra – tájékoztatta a társulat hétfőn az MTI-t.

 

Rengeteg emberhez tudtak szólni

A közlemény idézte Juronics Tamás művészeti vezetőt, aki szerint mindez komolyan igénybe veszi az együttes munkabírását és erejét. Megjegyezte, a társulat előadásai teltházasak; az elmúlt évadban repertoárjuk számos darabját játszva 60 ezernél is több nézőhöz tudtak szólni.

A kicsi költségvetésből, kevés támogatással működő együttesnek rendkívül fontosak az előadásokból származó bevételek, ezek nélkül nem tudnának működni, új produkciókat létrehozni – hangsúlyozta a művészeti vezető.

 

Beérett munkájuk gyümölcse

Sikerük titka, hogy történeteket mondnak el, karaktereket hoznak létre, és ezek által magas szintű táncos és színészi karakterformáló képesség tudnak kibontakozni. A társulat új évadját már augusztusban elkezdte, a Szent István ünnepe köré szervezett országos ünnepi programsorozaton a Carmina Buranával Tatán, Sopronban és Debrecenben is felléptek.

Az első félév előadásai között sok a gyerek-, illetve családi előadás. Szegedet követően a Müpában játsszák a Hamupipőkét, a télhez közeledve pedig a 12 éve a repertoáron szereplő Diótörőt állítják színpadra formailag teljesen megújítva. A produkció új díszletet és jelmezt kap, valamint a történet is eddig nem látott jelenetekkel bővül, a gyerekek mellett az őket kísérő felnőttek vizuális igényeit is kiszolgálva. A társulat két legnépszerűbb előadása - a Carmina Burana és a Fekete hattyú - mellett a Vadakat, a Bolerót és a Bernarda Alba házát is játsszák. A nézők által szintén nagyon kedvelt, a táncművészek számára remek szerepeket kínáló Lear január végén kerül vissza a színpadra. 

Echéry-Pataki András közölte, a társulat október végén Franciaországba indul, ahol két hétig Párizsban, a Le 13eme Art Színházban lépnek fel. Hat-hat előadásban játsszák a Carmina Buranát és a Fekete hattyút. A Diótörő hazai bemutatója után november második felében Helsinkiben, a Savoy Színházban vendégszerepelnek, majd Brüsszelben játsszanak, ahol a Cirque Royalban már korábbi fellépéseiken is sikert arattak, itt a Carmina Buranát, a Fekete hattyút és újdonságként a Diótörőt láthatja majd a közönség.

A társulat tavasszal mutatja be Szegeden a Jelenetek a házasságról címmel Juronics Tamás új koreográfiáját. Már zajlanak az egyeztetések az előadás jövő őszi külföldi turnéjáról. Egy másik, nagyszabású élőzenekaros produkcióról is tárgyalnak, ehhez hazai és nemzetközi partnereket keresnek, valamint Szegedet testvérvárosként szeretnék bevonni – tudatta az igazgató.

 

Nyitókép: szegedikortarsbalett.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.