Szeged

Brutális lehűlés Szegeden: az eső mellett 12 fokot zuhan a hőmérséklet

Brutális lehűlés Szegeden: az eső mellett 12 fokot zuhan a hőmérséklet

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. szeptember 28., szombat
Brutális lehűlés Szegeden: az eső mellett 12 fokot zuhan a hőmérséklet

Hidegfront éri el a Kárpát-medencét, amely hatására többfelé kell majd csapadékra számítani, emellett pedig a hőmérséklet is visszaesik.

 

Napközben egyre többfelé kell esőre számítani, emellett reggel délnyugaton, a déli óráktól délkeleten is előfordulhatnak zivatarok. A legnagyobb mennyiség a Pécs-Sátoraljaújhely vonal széles sávjában hullhat. Legkisebb eséllyel északnyugaton lehet csapadék. Ott, valamint a nap első felében a délkeleti, keleti tájakon napsütésben is részünk lehet, ezt leszámítva borult lesz az ég. Az északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de a naposabb délkeleti, keleti részeken 25 fok köré melegszik fel a levegő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szegeden a szombati csúcshőmérséklet eléri a 28 fokot, viszont vasárnap már csak 16 lesz.

Számottevő fronthatás nem terheli szervezetünket. A frontérzékenyek javulást tapasztalhatnak. Jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani, a legtöbb időjárás okozta tünet enyhül, illetve megszűnik - írja a Köpönyeg.
 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.