
Benépesül a Dóm tér: holnap kezdetét veszi a Bor tér

Úgy fest, nagyrészt kedvez majd az időjárás

Szeptember 18-án elrajtol az öt napos őszi borozás Szegeden a Dóm téren, valamint az Aradi vértanúk terén. Már tizenkettedik alkalommal.
Több mint 100 borászat lesz jelen
Az esemény majd a Széchenyi térről indul a szüreti felvonulással. A 12. Bor téren a legfinomabb borok, pálinkák és ínycsiklandó ételek mellett kézműves portékák is szerepelnek a kínálatban.
Több mint 100 borászat, valamint néhány pálinkaház és sörfőzde termékeit is lehet majd kóstolni.
A teljes program itt tekinthető meg.

Idén is kizárólag üvegpohárból lehet fogyasztani
A Bor téren idén is kizárólag üvegpohárból lehet bort fogyasztani, kétféle pohárral készülnek:
- Lesz egy Bor tér emblémás, dátumos, 4,8 dl-es pohár, melynek az árán nem emeltek, így 1800 Ft-ért lehet hozzájutni, ezt haza is lehet vinni, nem lehet visszaváltani.
- Lesz egy Szeged címeres, 3,5 dl-es pohár is, melynek az ára még szintén tavalyi, azaz 1500 Ft. Ezt a pohárárusító pontokon akár vissza is lehet majd váltani a rendezvény ideje alatt. (A visszaváltási díj 1200 Ft.)
A poharakért is bankkártyával vagy Festipay kártyával lehet fizetni.

Szinte elkerüli az eső a rendezvényt
A Köpönyeg előrejelzése alapján egészen vasárnapig esőmentes időben tarthatják meg a 2024-es Bor teret. A hőmérséklet 25 és 14 fok között ingázik majd ebben az öt napban.

Ahogy évek óta, úgy tavaly is nagy siker volt
Az első nap napot hatalmas érdeklődés övezte a Bor teret, amely kitartott végig.
A jó hangulatról élőzene gondoskodott, a színpad előtti placc tánctérré változott. Az emberek tömött sorokban várakoztak a standoknál, annak ellenére, hogy eső zavart néha. A lelkesedés hajnalig sem maradt alább a többségnél.
Tekintse meg a 2023-as rendezvény második napján készült képgalériánkat:









