Megszületett Peti, a fóka

A szintén Szegeden született Helgának született kicsinye

A Szegedi Vadasparkban 2013 óta látható a borjúfóka, amely faj az egyik legnagyobb kedvenc az állatkertben. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy rendszeresen tartanak olyan fókabemutatókat, amelyeken a látogatók számára is érezhetően nagy kedvvel vesznek részt az állatok. Most egy újabb fókával gyarapodott a szegedi állomány.

Már nagyon vártuk, hogy a 2015-ben szintén az állatkertünkben született Helga kicsinye megszülessen. A látogatók is rendszeresen érdeklődtek, így biztos sokaknak jelent örömet a hír: a kisfóka egészséges, és immár kiúszhatott a medencébe is
- közölte a Szegedi Vadaspark.
Maga a születés a medencés kifutóban történt.
Megható volt látni, hogy az első órákban még gyenge kicsinyét hogy óvja és próbálja a felszínen tartani az anyja
- írták. Hozzátették, a biztonság kedvéért a kicsit és anyját egy sekély vizes részre különítették el az első napokra, mert bár már tudnak úszni az újszülött borjúfókák, hamar elfáradnak és meg is fulladhatnak a mély vízben. A természetben is a parton szülnek. Amint megerősödnek, pár nap elteltével már biztosan úsznak anyjuk után.
Bár a valódi fókák közé tartozó borjúfóka még nem számít veszélyeztetett tengeri emlősnek, ugyanazok a tényezők veszélyeztetik, mint más fókákat, ceteket és tengeri teheneket: a túlhalászat és a halászhálóba gabalyodás, a vadászat és a tengerek szennyezése. Számos európai állatkertben élnek, és bár úgy tartják, kevésbé tréningezhetőek, mint a népszerűbb oroszlánfókák, a vadaspark tapasztalatai szerint ők is könnyen taníthatók az általuk is alkalmazott pozitív megerősítésre épülő tréning módszerével.