Szeged

Új kiállítás nyílik a Szegedi Dóm Látogatóközpontban

Új kiállítás nyílik a Szegedi Dóm Látogatóközpontban

2024. június 27., csütörtök
Új kiállítás nyílik a Szegedi Dóm Látogatóközpontban

Orgovány Erika festő- és grafikusművész "Lélekrétegek" című retrospektív kiállítása a Szegedi Dóm Látogatóközpontban július 4-én (csütörtökön), 17 órakor nyílik meg.

 

Orgovány Erika szegedinek vallja magát, életét fiatalkorától a képzőművészet töltötte ki. Rajz-művészettörténetet tanított, így az alkotói munka a napi rutin szerves részévé vált számára. A tárlat átfogó képet ad a művész gazdag életútjáról, bemutatva a korai rajzoktól a legújabb festményekig terjedő alkotásait. A “fejlődés tüzes csíkja” nyomán végigkísérhetjük az alkotói korszak-változások létrejöttét. Művészetére a lírai realizmus jellemző, melyben kiemelt szerepet kap a nosztalgikus gyermekkor ábrázolása. Festményein a játékos hangulat mellett olykor a mulandóság szomorkás, mélabús tapasztalata is megjelenik.

Az ókori mitológia és a keresztény kultúra, a klasszikus hagyományok szereplői és szép emlékei ebben a képi világban is főszerepet kapnak ugyan, csakhogy éppen jelentésüket fogalmazza át egy-egy perspektívaváltás, egy-egy szokatlan szín, kontraszt, tónus, árnyalat, vagy éppen a vázlatszerű kompozíció töredezettsége, zaklatottsága

– jellemezte megváltozott ábrázolásmódját, dr. Kovács Ambrus Zoltán  c. egyetemi docens.

Orgovány Erika művészete erőteljesen női szemszögből közelíti meg a világot, de távol áll a sztereotípiáktól. Bravúros rajztudásról, parttalan képzelőerőről és bátor színkezelésről árulkodó alkotásain gyakran megjelenik a világ abszurditása és a lélek szorongása a megzabolázhatatlan erők viharában.

A képeket nézve egyértelművéválik a művész mottója:

A festővászon a legcsalárdabb barát, mert minden titkot kifecseg.

A kiállítás augusztus 31-ig lesz megtekinthető. A kiállítás időtartama alatt, Orgovány Erika kalauzolja a látogatókat kedden 9-11:00 óráig és pénteken 15:00-17:00 óra között. Más időpontok esetén előzetes egyeztetésre van lehetőség.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.