150 tétel közül kerül ki Szeged bora


Május 21-én kedden rendezik meg a hagyományos borversenyt az idei borfesztiválon.

A 28. Szegedi Borfesztiválon ismét összemérik boraikat Magyarország nívós borászai. Szeged boráról pedig a szakemberek és a civil zsűri dönt.
A rendezvény történetéhez 1997 óta szorosan kapcsolódik a borverseny. A Szegedi Városkép és Piac Kft. által felkért szakértők mintegy 150 tételt értékelnek 2024-ben. A bírálók nem osztják meg egymással véleményüket, a bírálat szigorú tematika szerint történik, vak kóstolással.
A végső pontszámok a bírálók által adott pontok számtani átlagából keletkeznek, így ez alapján határozzák meg a sorrendet és ítélik oda a díjakat.
Az ünnepélyes eredményhirdetés május 21-én, kedden 18 órakor lesz az ÁRKÁD Szeged színpadon. A borverseny elnöke idén az a Günzer Tamás, aki az év bortermelője Magyarországon 2023 cím tulajdonosa.
Ő adja majd át a magyar borászok által elnyerhető egyik legrangosabb hazai elismerést.
Tavaly a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok által készített 2019-es Tokaji Organikus Furmint Pezsgő Extra Brut lett Szeged város bora.