
Ünnepi megemlékezését tartotta a szegedi Fidesz és a KDNP (Videó+Galéria)

Fülöp László és Haág Zalán szólalt fel

A szegedi Fidesz és KDNP a Móra Ferenc Múzeum mellett, a Klauzál Gábor szobránál tartotta a március 15-i ünnepségét. A megemlékezésen először Haág Zalán, kereszténydemokrata frakcióvezető, majd Fülöp László, polgármesterjelölt szólalt fel.

Haág Zalán hangsúlyozta, Szeged földrajzi helyzetéből adódóan a fenyegető veszély 1848-ban is délről érkezett, ahogy most is, amikor az illegális migráció kihívásaival kell szembenézni. Emlékeztetett, a város polgársága tudta, hogy a helyes döntés, ha segíti a felelős magyar kormány politikáját az ország határainak, kultúrájának és szuverenitásának megvédésében.
A kormánypártok polgármesterjelöltje, Fülöp László kiemelte, március 15-e az egyik legszebb nemzeti ünnepünk, mert olyan eseménye nemzetünk történelmének az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, amely megítélésében egyetértés uralkodik. A szabadságharc politikai szereplői pedig példát adtak mindenkinek megingathatatlan a hűségből és abból, hogy összefogással, illetve határozott kiállással komoly eredményeket lehet elérni.
Az eseményről készült felvételt ITT lehet visszanézni.






