Szegeden tart irodalmi délutánt Lovas Ildikó


Lovas Ildikó József Attila-díjas író, kritikus, műfordító és szerkesztő lesz a Somogyi-könyvtár vendége kedden. Irodalmi délután keretében a Szabadkán élő szerző életútjából kiemelt műveket vesznek majd sorra olyan szemszögből, hogy mi dolga az írónőnek húsz évesen, anyaként és érett nőként. A délután folyamán az írónő beszélgetőtársai Bogoly József Ágoston irodalomtörténész és Pap Éva szegedi író lesznek.
Az eseményen szövegek felolvasásával közreműködnek: Budai Gabriella Ágnes és Volentér Erika előadóművészek.
A szerző az esemény végén ajándékkönyvekkel kedveskedik a résztvevőknek.
Lovas Ildikónak 1978 óta jelennek meg írásai, számos novellaantológiában szerepel egy-egy alkotása. Művei az elmúlt évtizedekben szerb nyelven megjelent magyar szerzők antológiájának mindegyikében szerepelnek. 2007-ben, Spanyol menyasszony címmel megjelent regényéből a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban, Urbán András rendezésében színházi darab is készült 2014-ben. Önálló, saját alkotásai mellett műfordításai is színesítik a vajdasági magyar és szerbiai közösség kultúráját.
