Nőtt a bűnözés Szegeden

Minden napra közel 10 bűncselekmény jut Szegeden

A Csongrád-Csanád vármegye rendőr-főkapitánya ismertette a tavalyi év bűnözési számadatait. Összességében elmondható, hogy némivel nőtt az egész vármegyében a bűncselekmények száma, azonban a növekedés jelentős része Szegedről származik. Mindemellett volt 18 olyan település, ahol kevesebb mint tíz bűncselekmény volt az egész évben.

Polyák Zsolt beszámolójából kiderült, hogy a vármegye közbiztonsági helyzete továbbra is "szélsőségektől mentes", kiegyensúlyozott maradt. A számok pedig azt mutatják, hogy bizonyos bűncselekményekből valamivel több történt tavaly mint egy évvel korábban, de természetesen vannak olyanok is, amelyekből kevesebb - számolt be a Délmagyar.
Csongrád-Csanád vármegyében 2023-ban 5382 bűncselekményt regisztráltak, amely 5,5 százalékkal több az egy évvel korábbi 5100-nál. A bűncselekményen nagyobb részét egyébként értelemszerűen a nagyobb településeken követték el. Az összes 41 százaléka Szegeden, 36 pedig a többi nagyobb településen történt, azokon ahol vannak rendőrkapitányságok. Ezek Csongrád, Hódmezővásárhely, Kistelek, Makó és Szentes.
Érdekes adat, hogy a vármegye településeinek 60 százalékban, vagyis összesen 18 helységben tíznél kevesebben bűnöztek.
Ha a rendőrkapitányságokat vizsgáljuk, akkor látszik, hogy a szegedi területén 3243-ról 3417-re, a csongrádin 202-ről 216-ra, a makóin 478-ról 527-re, a hódmezővásárhelyien pedig 609-ről 685-re emelkedett a bűncselekmények száma. Szentesen és Kisteleken viszont kevesebben adták a fejüket bűnözésre. Az utóbbi területén a tavaly előtti 193 után tavaly csak 174, a szentesi kapitányság területén pedig 375 helyett 363 szegték meg a törvényt valamilyen bűncselekménnyel.
A jogsértések csaknem 30 százalékát közterületen követék el. Ilyen esetből egyébként több mint 5 százalékkal kevesebb volt tavaly, mint 2022-ben. Sajnos több közúti baleset történt viszont csaknem 30-cal, és viszont kevesebben loptak, rongáltak, és garázdálkodtak.
Nem jó hír, hogy emberölésből mindkét évben ugyanannyi volt, 8 történt 2022-ben és tavaly is. Biztatóbb azonban az, hogy míg tavaly előtt 222 testi sértés történt a vármegyében, addig tavaly csak 157, és súlyos testi sértésből is kevesebb volt. 109 helyett 84 ilyen esetet regisztráltak.
Ugyancsak rossz hír, hogy tízzel több lakásbetörés történt tavaly mint előtte, és a csalások is jelentősen megugrottak. Azokból 2022-ben 589, 2023-ban viszont már 785-öt jutott el a rendőrségig. És a végére egy jó hír: kifosztásból is kevesebb volt tavaly, 15 helyett 11 történt.