Szeged

Mától egy jó időre elköszönhetünk a 4-es villamosvonal nagy részétől

Mától egy jó időre elköszönhetünk a 4-es villamosvonal nagy részétől

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. március 23., szombat
Mától egy jó időre elköszönhetünk a 4-es villamosvonal nagy részétől

Vágányrekonstrukciós munkálatokat végeznek a 4-es villamosvonal pályájának egy részén.

 

A Dugonics tér és a Szivárvány kitérő között 600 méteres, a Pick szalámigyár és a Szabadkai út között 350 méteres szakaszon cserélik ki a síneket, azokon a helyeken, ahol a pálya állapota szükségessé teszi, a sínek ágyazatát is javítják, emellett betonburkolatot kapnak a gépkocsiátjárók.

Az Anna-kút és Kecskés között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Tarján végállomás és Anna-kút közötti vonalszakaszon továbbra is villamosok közlekednek.

A felújítás 169 millió forintból valósul meg. A munkálatok a tervek szerint május 17-ig tart.

Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezető igazgatója elmondta, a beruházás előtt elvégezték a villamospálya melletti fasor részletes felmérését. Kiderült, hogy 12 fát ki kell vágni, három további fa a pusztulás közelébe jutott, kettőt pedig meg kell nyesni. A fák többségét egy gombabetegség, gyökértapló támadta meg.

A kivágottak helyett ötszörös mennyiségben ültetnek új fákat. Olyan fafajokat és változatokat - például ezüst hársat, déli ostorfát, pannon kőrist - telepítenek, amelyek bírják a megváltozott klímát, a nyári aszályt és hőséget - közölte az igazgató.

A 4-es jelzésű villamosok és villamospótló autóbuszok közötti átszállási kapcsolatot az Anna-kút [Tisza Lajos krt.] megállóhelyeken biztosítanak. A gördülékenyebb közlekedés érdekében egyes 4V jelzésű villamospótló autóbuszok a Tarján végállomás irányba közlekedő 3 vagy 3F jelzésű villamosra szállítja át az utasokat.

A villamospótló autóbuszok útvonala:

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.