
Busók lepték el Szegedet + képek

Mohácsi busók fűzfából faragott birkabőrcsuklyás álarcaikban, kereplőket forgatva, kolompokat rázva vonultak végig.

Elbúcsúztatták a telet Szegeden a Szent István téren a hétvégén. Ebben nagy segítségek voltak a busók, akik egyenesen Mohácsról érkeztek a térre, ahol megrendezték az ilyenkor szokásos kézműves vásárt is.

A kedvező időjárásnak is köszönhetően sokan voltak a Szent István téren, ahol a hétvégén kézműves vásárt rendezték és közben a telet is elbúcsúztatták. A hétvégén 11:00 és 16:00 között megnyitotta kapuit a víztorony is, ahova most 700 forintért lehetett bemenni - ezt sokan ki is használták. Aki pedig megéhezett vagy megszomjazott – számtalan finomságból választhatott. Többek között volt lepény, lángos és persze a kihagyhatatlan kürtőskalács, ezeket akár egy finom borral vagy akár egy ízes pálinkával is le lehetett öblíteni.
Vásárfia is volt bőven. Lehetett venni a gyerekeknek fakardot, fapuskát, a felnőttek pedig még ékszereket is, a különféle kézműves lekvárokról és más finomságokról nem is beszélve.
Napközben jellemzően kisgyerekes családok voltak a téren, a szervezők gyerekprogramokról is gondoskodtak. Szombaton napközben fellépett a télbúcsúztató kézműves vásáron a Katica együttes, vasárnap pedig a Habakuk zenekar, Kövér Béla bábszínház, illetve a Csiga Duó.
Közben felbukkantak a busók is, akik egyenesen Mohácsról jöttek Szegedre. A rémisztő maskarák egyébként meleg szívet rejtettek, nem riogatták a gyerekeket, hanem inkább fényképet készítettek velük. Este pedig nem maradhatott el az ilyenkor kötelező kiszebáb égetés.

























