Szeged

Navracsics Tibor áttekintette vármegyénk ügyeit

Navracsics Tibor áttekintette vármegyénk ügyeit

Az új minisztérium kapcsán érkezett Szegedre

Kovács György
2024. január 23., kedd
Fotó: Kovács György
Navracsics Tibor áttekintette vármegyénk ügyeit

Navracsics Tibor országjárása keretében vármegyénket is bejárta és egyeztetett a közigazgatási és politikai vezetőkkel, amelyről Salgó László főispánnal közösen számolt be egy sajtótájékoztatón városunkban.

Navracsics Tibor sajtótájékoztatót tart Salgó László főispánnal. Fotó: Szeged Ma/Kovács György

 

A január elsején megalakult új minisztérium, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, amelynek a profiljába az európai uniós források felhasználása és a területfejlesztés szakpolitikai kereteinek kialakítása mellett, két nagyobb hagyományos, ám a területi politika szempontjából letűnt fontos szakpolitikai terület is hozzá társult. Egyik a területi közigazgatás, azaz a kormányhivatalok, járási hivatalok, kormányablakok rendszere. Másik pedig az önkormányzati szféra, az önkormányzati igazgatás, illetve az ezekkel kapcsolatos kérdések intézése, amely eddig a Belügyminisztérium részét képezte. 

Éppen ezért én január elejétől végigjárom a vármegyéket, és felveszem a fonalat is, hogy beszéljek a főispánokkal, másrészt pedig az adott vármegye politikai életének jelentős képviselőivel, megyei jogú városok polgármestereivel, a vármegyék közgyűléseinek elnökeivel, hogy megpróbáljuk feltérképezni, melyek azok a problémák, amelyeknek az intézésébe be kell kapcsolódni, illetve amelyekben esetleg tudunk segíteni

- fogalmazott a miniszter. Kiemelte, így történt ez ma Szegeden is. Találkozott a főispánnal úrral, a járási hivatalvezetőkkel, az országgyűlési képviselőkkel, a vármegyei közgyűlés elnökével, végül pedig a két megyei jogú város képviselőivel, Márki-Zay Péterrel, Hódmezővásárhely polgármesterével és Nagy Sándor alpolgármesterrel, aki Szegedet képviselte. 

Salgó László főispán elmondta, ismertette a miniszter úr számára Csongrád-Csanád vármegye helyzetét, amely több szempontból is érdekes. Különösen azért, mert a Szegedi járás nagyobb, mint a másik hat járás. 

Ez a kormányhivatali, illetve a járási kapacitásokat is befolyásolja. Áttekintettük az egyes járások speciális helyzetét és a kormányhivatal kihívásait.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.