Kiállítás és Vak visszhang a Somogyi-könyvtárban


Újabb fiatal tehetség mutatkozik be a Somogyi-könyvtárban, valamint Fekete Vince új verseskötetét is megismerhetik az érdeklődők.
Fiatal tehetségek a Somogyiban – Hermkens Edit festménykiállítása
Május 5.(csütörtök), 17 óra – Somogyi-könyvtár, 1. emelet, folyóirat-olvasóterem
Ki tudja merre... címmel,
Hermkens Edit
festményeiből rendez kiállítást a Somogyi-könyvtár az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségeket bemutató programja tavaszi rendezvénysorozatának keretében. A tárlatot május 5-én, csütörtökön 17 órakor
Kántor Ágnes
Barcsay-díjas festőművész, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-művészettörténeti Tanszék tanársegédje nyitja meg a könyvtár első emeleti folyóirat-olvasótermében. A kiállítás május 11-ig tekinthető meg. Hermkens Edit alkotóként az érzéki világ megörökítésére törekszik. Intenzív, élénk színekkel reflektál a látvány impulzusaira, elsődleges eszközeként a színek hangulati hatását használva. A kedvenc témáit jelentő enterieurök és csendéletek mellett mégis, talán állatábrázolásai sűrítik magukba leginkább művészi célkitűzéseit; a képalkotó formák és színek kontraszthatásán túl munkái erejét az állatok sajátos karakterének magabiztos és szellemes ábrázolása jelenti. Képei túlmutatnak a hagyományos állatábrázolás kliséin, ahogyan csendéletei, szobabelsői sem a rajtuk, bennük látható tárgyakról mesélnek leginkább. Inkább Mesélnek arról a megfoghatatlan pillanatról, az időről, ami a tárgy megpillantása és aközött telik el, hogy képesek vagyunk megnevezni a tárgyat, kimondani a nevét. A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg.
Vak visszhang - Fekete Vince új verseskötetének bemutatója
Május 5.(csütörtök), 16.30 – Somogyi-könyvtár, Hangoskönyvtára (Stefánia 2.)
Fekete Vince
József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat irodalmi szerkesztője Vak visszhang című új kötetét mutatják be a Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtárában (Stefánia 2.) május 5-én, csütörtökön, 16.30 órai kezdettel. A szerzővel
Bene Zoltán
író beszélget. Fekete Vince így vall a költészetről: „Én egyébként mindenik verssel újrakezdem. Teljesen elölről. Mintha soha nem írtam volna semmit addig, ugyanazzal a várakozással, kilátástalansággal és bizonytalansággal. És reménykedéssel. Amikor aztán végre befejezek egy-egy verset, és meg is vagyok elégedve vele, ott van mindig a szorongás, hogy lehet, ez volt a legutolsó. Mert soha nem lehet senki biztos abban, hogy tud még igazi, önmagából sugárzó, nagyon jó (Isten bocsá': nagy) verset írni. És – tegyük fel – nem saját epigonjaként ismételgeti azokat a sémákat meg kliséket, amelyek egyszer már « bejöttek», a végtelenségig. Amit pedig már megírtam, ami kész van, az már annyira nem érdekes. Csak az, amit a semmiből fel kell építeni újra, amit a legelső betűtől meg kell csinálni, fel kell emelni, létre kell hozni. A versből, versírásból, versolvasásból, a vers szeretetéből, népszerűsítéséből, fejlődésének, változásainak, alakulásának figyelemmel követéséből pedig – úgy gondolom – egy költőnek nem szabad kiesni soha. A vers ma már – tudjuk – nem ugyanaz, mint száz, de akár tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt volt. Noha bizonyos szempontból nem sokat, szinte semmit sem változott." A program a Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportja, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottsága Szépírói Munkacsoportjának közös rendezvénye.