Kultúra

Jövő nyáron Szegeden játsszák az István, a királyt

2012. október 1., hétfő
Jövő nyáron Szegeden játsszák az István, a királyt

Ősbemutatójának 30. évfordulója alkalmából jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatják be az István, a király című rockoperát Alföldi Róbert rendezésében.

Szörényi Levente

és

Bródy János

rockoperája a szegedi Dóm téren 2013 augusztusában két alkalommal kerül színre, utána a Papp László Budapest Sportarénában is látható lesz az elmúlt harminc év egyik legjelentősebb kulturális produkciója. Az előadásról tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón

Rosta Mária

producer elmondta, hogy az 1983-as városligeti ősbemutató kortárs előadás volt, ezt számtalan historizáló, nagyjelmezes változat követte. A 30. évfordulón vissza akarnak térni a kortárs megjelenítéshez. "Olyan alkotót kerestünk, aki pályája során klasszikus remekműveknek adott mai jelentést és rutinos operarendező, ezért kértük fel

Alföldi Róbertet

" - hangsúlyozta a producer. Szörényi Levente felidézte, hogy az 1983-as királydombi ősbemutató után először 1984-ben, a szegedi Dóm téren kelt életre az István, a király, majd 1985-ben a Nemzeti Színházban is bemutatták. A Nemzetiben többen is színre vitték, először

Kerényi Imre

, majd

Iglódi István

, aztán

Szikora János

.

Kesselyák Gergely

karmester, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője elárulta, hogy hatvan tagú zenekarral adják elő az István a királyt, a szimfonikus zenészeket egy rockszekció egészíti ki 2013 augusztusában. Alföldi Róbert úgy vélte, hogy művészi szempontból jó helyzet, ha egy rendező klasszikus művekkel dolgozhat. "A Bánk bántól Az ember tragédiáján át a Csárdáskirálynőig sikerült ilyen feladatokhoz jutnom. Az István, a király része lesz a sornak, véleményem szerint zenedrámaként működhet" - fogalmazott a rendező. Hozzátette: nem az a dolga, hogy a művet záró "Veled uram, de nélküled" dilemmára választ adjon, hanem minden aktualizálás nélkül elgondolkoztassa a nézőt arról a kérdésről, hogy mi a nemzeti alapkérdés. Rosta Mária beszámolt arról, hogy az István, a király szegedi bemutatóját megelőzően a Pesti Magyar Színházban a Szörényi-Bródy szerzőpáros másik művét, a Kőműves Kelement mutatják be ugyancsak Alföldi Róbert rendezésében.

Őze Áron

, a teátrum igazgatója szerint a Nemzeti Színház és a Pesti Magyar Színház művészei keverednek a két produkcióban. Mint rámutatott, az István, a királyt csak a szegedi előadások kedvéért vették le a repertoárról a Hevesi Sándor téren. Alföldi Róbert elmondta, hogy az István, a királyban jól éneklő neves prózai színészek szerepelnek. A Kőműves Kelemen két szereplője biztos, Annát

Tompos Kátya

, a Krónikást

Blaskó Péter

játssza 2013 júniusában. Az István, a királyt 2003-ban az erdélyi Csíksomlyón csaknem félmilliós nézősereg előtt játszották, majd az Esztergomi Nyári Játékokon adták elő. 2008-ban A Társulat című televíziós produkció szereplőválogató-tehetségkutató sorozatban, végül a Papp László Budapest Sportarénában mutatták be a darabot, amely

Boldizsár Miklós

Ezredforduló című drámája alapján készült.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.