Katonák nézték meg a Szőke Tiszát + FOTÓK


A szegedi jachtkikötő opálzöld vizében elsüllyedt Szőke Tisza hajót a megmentéséért aggódó civilek levele nyomán katonák nézték meg, és jelentést készítenek a hajó kiemelésének lehetőségéről.
A MH 5. számú Bocskai Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóaljának hódmezővásárhelyi parancsnokai – bár elsősorban nem roncsmentők – kedd reggel szemrevételezték a hajót. A Honvédelmi Minisztériumba egy, a hajó sorsáért aggódó aktivista levele érkezett meg, melynek nyomán a katonák megvizsgálták a hajó kiemelésének lehetőségeit. A honvédség a SZEGEDma.hu portál közreműködésével felkeresi az illetékeseket, a hajó és a kikötő tulajdonosait, a
képviselőit, a felszámolóbiztost. A hajó építési rajzainak ismeretében a joghelyzet tisztázása után a szemlét végzők jelentést tesznek majd a Honvédelmi Minisztériumnak a műszaki lehetőségekről. A helyszínen tartózkodó katonák a szükséges szivattyúkapacitás biztosításának érdekében felvették a kapcsolatot az ATIKÖVIZIG, valamint a megyei katasztrófavédelem illetékeseivel is.
