Sport

Labdarúgás: a vasutasok nyerték a városi derbit Újszegeden + FOTÓK

2011. október 29., szombat
Labdarúgás: a vasutasok nyerték a városi derbit Újszegeden + FOTÓK
Szombaton délelőtt városi rangadót játszottak a megyei I. osztályban: a Kertész utcai pályán verőfényes októberi időben csapott össze az UTC és a SZVSE. Dicséret illeti az Ujszegedi TC és a Szegedi VSE gárdáját is, sportszerűségük iránymutató lehet a sok nehézséggel küzdő szegedi labdarúgás valamennyi szereplője számára. Mivel szombaton 14.30-kor egy időben a város két pontján, két stadionjában egy NB II-es (Szeged 2011 - Vecsési FC) és egy NB III-as (Tisza Volán SC Szeged - Monor SE) derbire is sor kerül, a megye élvonalában érintett helyi erők úgy döntöttek, éppen a sport, a sportág és a sportszerűség érdekében kitérnek ez elől, s korábban, délelőtt 11 órakor kezdik találkozójukat. Elkanyarodva ettől az egyeztetett módosítástól mindkét gárda számára rendkívüli fontossággal bírt ez a fellépés, hiszen egyik sem kezdte valami fényesen a bajnokságot. Tizenegy fordulót követően a 9 pontos újszegediek a tabella tizennegyedik helyét foglalták el, azaz a veszélyzóna közelében mozogtak. A 11 pontos vasutasok tizedikként várták ezt a hétvégét, ami az előzetes célkitűzéseikhez képest minimum szerénynek nevezhető. A hazaiak kezdtek jobban, több sarokrúgás jelezte fölényüket az első negyedórában. Az ifjú Bujdosó Richárd célozta meg először a kaput, lapos lökete nem sokkal ment mellé. A vendégek gyors támadóikat (Vangel Rolandot, Hegyesi Zsoltot és Dürgő Pétert) igyekeztek játékba hozni, ám utolsó passzaikba rendre hiba csúszott. Hegyesi Zs. előtt adódott egy lehetőség, mikor nagyszerűen esernyőzött be két védőt, ám Béry István kapus határozottan rontott ki elé, s szerezte meg a zsugát. Az első félidő további részében is több lehetőség adódott az UTC előtt, a kemény ütközésekkel tarkított, ám sportszerű meccsen enyhe fölényt harcoltak ki. Gonda László 35 méteres szabadrúgása alig ment fölé, majd Szabó László két távoli próbálkozását kellett hárítania Csala Róbert kapusnak. A legnagyobb helyzet Bokányi Ádám előtt adódott, aki a 40. percben remek cselsorozattal bolondított meg a jobb szárnyon több védőt, 22 méterről leadott lövését-emelést üggyel-bajjal kotorta ki Csala. A vendégek részéről egy további Hegyesi-kiugrás emelhető ki, ismét jó kifutással tisztázott előle Béry. A szünetig nem esett gól. A fordulást követően is jobbára kiegyenlített mezőnyjátékkal teltek a percek, majd a cseréket követően a SZVSE vette át az irányítást. Rengeteg támadást futtattak a vendégek, s néhány lehetőséget is kidolgoztak a rossz talajú pályán. Érezhető volt, vagy egy találat dönt, vagy gól nélküli ikszet játszanak a csapatok. A 85. percben aztán zörgött a háló, mégpedig a hazai. Hegyesi Zsolt löbbölte át a lasztit a védők fölött, egyenesen a kilépő Dürgő elé, aki 10 méterről Béryt átemelve helyezett a kapuba; 0-1. Ez a gól (mely az NB I-es UTC-Junior Sport két futsalosának remek összjátékát dicséri) végül a győzelmet jelentette a vasutasoknak, akik így nyugodtabban várhatják a folytatást, a Pálfy-legényeknek pedig nagyon kell kaparniuk a még hátralévő őszi fordulókban.

A megyei I. osztály 12. fordulójában:

Ujszegedi TC - Szegedi VSE 0-1 (0-0). Újszeged, Kertész utca, 100 néző, vezette: Viczián Mátyás. UTC: Béry - Szántó, Gonda, Jaksa, Péczely, Balogh, Laudisz, Bokányi (Csúri 60'), Bujdosó (Kovács S. 60'), Joó, Szabó. Vezetőedző: Pálfy Zoltán. SZVSE: Csala - Balog (Kozma 51'), Hegyesi Á., Ágoston, Márki, Beleznai (Bóka 51'), Simon, Frank (Fröhlich 51'), Vangel, Hegyesi Zs., Dürgő. Vezetőedző: Bóka Ferenc. Gólszerző: Dürgő P. (85') Pálfy Zoltán: "Küzdelmes találkozót játszottunk a vasutasokkal. Tipikus egygólos meccs volt, ezúttal az ellenfél szerezte meg azt a bizonyos találatot." Bóka Ferenc: "Elég rossz talajú pályán kellemetlen stílusú ellenféllel szemben sikerült kiharcolnunk a győzelmet. Örülök, mert most először láttam a csapaton, hogy igazán szeretne nyerni."
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.