A szegediek nem félnek az öleléstől + KLIP



Ez derült ki egy helyi zenekar klipjéből. Talán Te is szerepelsz benne?
„A szegedi emberek többsége szívesen elvállalta kérésünket, sőt, voltak, akik plusz ötletekkel színesítették videónkat” – nyilatkozta lapunknak az első klipjével jelentkező Future Rhapsody tagja,
Vidóczy-Lövey János
. Elárulta, a fekete-fehér, régies stílusban forgatott alkotásba igyekeztek Szeged néhány jellegzetességét is beleilleszteni. „Maga a dalszöveg és a videó tartalma bár kontrasztban áll egymással, mégis egységet alkot, valamiféle misztikus érzelmi metszet miatt” – vélekedett. „Egy kapcsolatfüggő ember lelki világába kalauzol el a zene és a szöveg világa. Egy ember tárgyiasított szerelmi életébe tekinthetünk be, amelyben az alkohol, mint „kiegészítő” is megjelenik” – tette hozzá. A zenekar szerint az ilyen ember úgy csúszik lefelé a lejtőn „mint az üveg nyakán a cseppek”, s ezen csak az változtat, amikor megölelheti kedvesét. https://www.youtube.com/watch?v=W16JjJKiHL4
Többet szeretnél megtudni a Future Rhapsody zenekarról? Még a héten interjúval jelentkezünk, amelyben minden kérdésedre választ találhatsz!