Bulvár

Egy süninek már biztosan örömteli lesz az Állatok Világnapja

Egy süninek már biztosan örömteli lesz az Állatok Világnapja

2017. szeptember 30., szombat
Egy süninek már biztosan örömteli lesz az Állatok Világnapja

Harmadik alkalommal ünnepelték közösen az Állatok Világnapját a Csongrád megyei állatvédelmi szervezetek szeptember 30-án, Szegeden, ezúttal az Árpád téren.

A rendezvényt idén is a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete szervezte, és nem maradhattak el a családi programok, bemutatók, állatsimogató és lovas kocsikázás sem. A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is képviseltette magát az ünnepen, sátrukban állatvédelmi tesztet tölthettek ki a gyerekek és szüleik, valamint felvilágosítást is kaphattak a helyes és felelős állattartásról. Az állatok világnapját 1931 óta minden évben megünneplik október 4-én,

Szent Ferenc

emléknapján. Ezen a napon halt meg Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje. A rendalapító a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, és már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. A rendezvényen a megjelent állatvédelmi szervezetek is erre hívták fel a figyelmet. A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének sátrát is sokan keresték fel. A gyerekek és szüleik a helyes és felelős állattartás írott és íratlan szabályaival ismerkedhettek meg játékos formában, valamint többféle állatvédelmi tesztet is kitölthettek. A vásárhelyi állatvédők emellett egy apró sünit is gondozásukba vettek a Sünmentő Kommandó programjuk keretében. Az alig 300 grammos állatot Szegeden, a kertjében találta egy állatbarát hölgy, aki elmondta, hogy éppen építkezés folyik náluk, így veszélyben lett volna a süni élete, ezért is fordult a szervezethez. A szúrós, de annál aranyosabb állatkát az egyesület egyik önkéntese vette magához. Nála átvészelheti a telet, és amint kitavaszodik, visszakerül a természetbe. Az egyesület egyébként egy nappal korábban, szeptember 29-én állateledel gyűjtést is tartott a hódmezővásárhelyi Interspar áruházban, ahol összesen 133 kilogramm tápadomány gyűlt össze pár óra alatt. Mivel elkezdődött az iskola, az állatvédők munkáját több diák is segítette, ők az érettségihez szükséges ötven órás közösségi szolgálatukat teljesítik a szervezetnél. Ez a fajta önkéntes tevékenység népszerű a fiatalok körében, ezt az is bizonyítja, egy békéssámsoni testvérpár is csatlakozott a diákok népes táborához.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.