Korai tavaszt jósolnak a Szegedi Vadaspark medvéi + FOTÓK



Mici és Ursula nem ijedt meg az árnyékától, tehát a népi jóslás szerint enyhe idő következik a januári hideg után.
Medvelesre várták a látogatókat csütörtök délelőtt a Szegedi Vadasparkban, a Természetvédelmi Oktatóközpontban az érdeklődők némi finom csemegét készíthettek barna medvéknek, majd az Európa bemutató medvekifutójánál következett a látványosság: kiengedték Micit és Ursulát, akik az előkészített csemegét jóízűen elfogyasztották, majd komótosan körbecammogták kifutójukat, nem igyekeztek vissza, szóval - ha hihetünk a népi jóslásoknak és a meteorológus medvéknek - az idő enyhülésére lehet számítani. A világ sok kultúrájára volt jellemző a múltban, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az eljövendő időjárásra következtetni. Ezek az állatjóslások a szájhagyomány útján terjedtek, és sokszor valós tapasztalatokra is épültek. Február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez - amelyet régen tavaszkezdő napként is emlegettek - két különböző, állathoz kötődő időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kapcsolódik. Az egyik szerint: "Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap", vagyis ha szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanilyen következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket: ha meglátja árnyékát, visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, hogy hamarosan tavaszodni kezd. A barna medvék, a közvélekedéssel ellentétben, azonban a természetben nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak a fagyos időszakban földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban.